Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
316.45
bux:
149528.35
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Jeney: Kevés az előrelépés a romák elleni diszkrimináció megszüntetésében

Kevés előrelépést lát a romák elleni diszkrimináció felszámolásában Magyarországon az Amnesty International magyarországi igazgatója. Jeney Orsolya az Inforádió Aréna című műsorában azt mondta, éves nemzetközi jelentésük magyarországi részében évek óta szerepel ez az észrevétel.

A dokumentum a hátrányos megkülönböztetést elszenvedő csoportok között sorolja fel a szexuális kisebbségeket is - tette hozzá a jogvédő szervezet munkatársa. Jeney Orsolya ugyanakkor üdvözli, hogy a Büntető Törvénykönyv egyik módosításával szigorúbb szankciókra számíthat az, akinek bűncselekményét valamilyen előítélet motiválja.

Hozzátette, ezzel egy szakmai vélemény került a jogszabályba, amely nevesíti is a kifejezetten védett csoportokat.

A jogvédő azonban arra is figyelmeztet, hogy fontos a jogalkalmazók, így például a rendőrök felkészítése, szemléletváltása is a gyűlölet bűncselekményekkel kapcsolatban.Beszélt arról is, hogy enyhébb fellépésre lenne szükség az Európai Unióban a menedékkérőkkel szemben.

Jeney Orsolya a tavalyi évet összegző jelentésre utalva az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett: számos tagországban megsértik az emberi jogokat a bevándorlás megfékezéséért, és a bevezetett intézkedések sokszor veszélybe sodorják a konfliktussal terhelt régiókból érkező menekültek életét.

Úgy vélte: kezelésükben Magyarországon sem javult érdemben a helyzet, példaként az idegenrendészeti fogva tartás hosszát említette. Egyben jelezte: Magyarországra nem érkezik túl sok menekült, és nem ért egyet azzal sem, hogy Debrecenben a túl sok menedékkérő miatt nőtt volna a menekültek által elkövetett bűncselekmények száma.

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott lángra a finomító. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×