Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
314.55
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Közeleg a beiratkozás - így készüljenek a szülők

A tankötelezettség alsó korhatárának csökkentése miatt idén várhatóan nagyobb lesz az első osztályba beiratkozó gyerekek száma, mint tavaly. Egy törvénymódosítás miatt a maximális osztálylétszámot túl lehet majd lépni 20 százalékkal, de az egyik pedagógus-szakszervezet szerint ez nem megoldás.

A következő tanévben már nem hét, hanem hatévesen válik tankötelessé a gyerek; vagyis annak, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, szeptembertől iskolába kell mennie. Emiatt emelkedni fog az elsőévesek száma.

Elsősorban budapesti és az agglomerációban lévő általános iskolák jelezték, hogy gondot okoz a túljelentkezés, mert nincs elegendő helyük, a maximális osztálylétszám ugyanis korlátozott. Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke azt mondta: kezdeményezték a törvény módosítását, ami lehetővé tenné a fenntartó számára, hogy a törvényben előírt maximális osztálylétszámtól 20 százalékkal eltérhessen, vagyis 32 gyerek legyen 27 helyett.

Gloviczki Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerint az emelt osztálylétszám mellett is lehet garantálható az oktatás minősége, és könnyebbséget jelent, hogy pedagógiai asszisztenst is alkalmazhatnak az iskolák.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint azonban az oktatás minőségének a rovására mehet, ha túl sok gyereket zsúfolnak össze az osztálytermekben. Galló Istvánné úgy véli: nem törvénymódosításra, hanem újabb osztályok kialakítására van szükség.

Az általános iskolákba április 8-án és 9-én lehet beíratni a gyerekeket. Az Oktatási Államtitkárság arra számít, hogy 125 ezer első éves tanuló kezdi meg a tanévet ezen intézményekben szeptemberben.Magyarországon minden, az adott évben tanköteles korba lépő gyereket a szülő köteles beíratni lakóhelye szerinti vagy választott iskolába. Az általános szabály szerint a gyerek abban az évben válik tankötelessé, amelyben betölti a 6. életévét. Kivételt az augusztus 31-e után született gyerekek jelentenek. Az iskolát egy évvel később is el lehet kezdeni, erről az óvoda vezetője dönthet az iskolaérettségi vizsgálat alapján. A benyújtott jelentkezést az iskola vezetője bírálja el. A döntés ellen a szülő jogorvoslati lehetőséggel élhet a kézhezvételtől számított 15 napon belül, amelyet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz kell benyújtani.

A beiratkozáshoz szükség van az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító, az óvoda által kiállított igazolásra. Ezen kívül vinni kell a gyermek lakcímkártyáját, de egyes iskolák kérhetik a gyerek születési anyakönyvi kivonatát, TAJ-kártyáját, esetleg a szülő személyi igazolványát és lakcímkártyáját is. Fontos, hogy mindig a választott iskolát kell megkérdezni, pontosan milyen iratokat kérnek a beiratkozáskor.

A körzetes iskolába akkor is el kell menni, ha a gyereket nem oda szeretnénk beíratni, mert ott kapjuk meg az úgynevezett kikérő papírt, amit be kell mutatni a választott iskolában.

A jelenlegi szabályok szerint az iskola köteles felvenni a körzetes gyereket. Ezt követően döntenek a körzeten kívüli gyerekek felvételéről. Előfordulhat, hogy sorsolás útján döntik el, kik nyertek felvételt az adott iskolába.

A halmozottan hátrányos vagy sajátos nevelési igényű tanuló sorsolás nélkül is felvehető, miként az is, akinek ezt sajátos helyezte indokolja. Így az iskolák általában előnyben részesítik azokat a gyerekeket, akiknek a szülei az iskolához közel dolgoznak, vagy azt, akinek a testvére az adott intézménybe jár. A felvételi körzeteket minden évben a kormányhivatal határozza meg és teszi közzé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×