Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Juhász Ferenc: Nem tudtam visszaosztott pénzekről

Tanúként hallgatta meg Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert a vesztegetéssel vádolt magas rangú katonák és polgári alkalmazottak büntetőperében hétfőn a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.

A szocialista országgyűlési képviselő, aki 2002 májusától 2006. június 9-ig vezette a tárcát, kijelentette: soha nem kért és nem fogadott el pénzt, nem tudott visszaosztott pénzekről, és "népmesei elem" a whiskysdobozról szóló teória.

Az előbbiről szólva sajnálatosnak nevezte, hogy ilyesmi megtörtént a Honvédelmi Minisztériumban, az utóbbihoz pedig magyarázatot fűzött, mondván: a munkatársai egyetlenegy alkalommal sem jártak nála itallal, nem volt szokás egymást "megköszönteni", a környezete egyébként is tudta róla, hogy "alkalmi ivó", és azt is, hogy elfogadhatatlannak tartja az alkoholfogyasztást a munkahelyen. Ennek alapján "népmesei elemnek vagyok kénytelen minősíteni a whishysdoboz-teóriát" - fogalmazott.

Fapál László másodrendű vádlottal, volt közigazgatási államtitkárral kapcsolatban azt mondta: ahogy a kollégáinak többségével, vele sem volt személyes kapcsolata. "Fapál úr fegyelmezett katona volt, én meg távolságtartó vezető" - jellemezte a kapcsolatukat.

A volt honvédelmi minisztert azért idézték be tanúként a perben, mert a tizenhatodrendű vádlott, O. János dandártábornok az ügyészségen tett vallomásában azt mondta: Juhász Ferenc is részesült a visszaosztott pénzekből, az államtitkár whishysdobozban vitte el neki. O. János akkori vallomásában azt közölte: amikor 2006 elején 12 millió forintot vitt borítékban az államtitkárnak, az előtte "kivett négymillió forintot, azt egy piros színű fém italosdobozba, lehet, hogy egy whishysdobozba rakta be. Azt mondta nekem ekkor (...), várjak öt percet, át kell ugrani a főnökhöz, mert már nagyon várja. A főnök Juhász Ferenc minisztert jelentette" - tette hozzá a dandártábornok.

Juhász Ferenc az alig több mint félórás meghallgatása után újságíróknak azt mondta: "elfogadhatatlan, hogy egyébként egy lezárt nyomozás után még folyamatosan újra és újra megpróbálják - abszolút aljas politikai indokból - ellehetetleníteni az embereket".

Hangsúlyozta: "a közvélemény gyakorlatilag másfél évvel ezelőttről tudja, hogy az ügyészséghez eljutott információk, vallomások nem alapoznak meg semmiféle gyanút, vádat velem kapcsolatban".

A Központi Nyomozó Főügyészség három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy ellen emelt vádat költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt. Az ügyészség szerint a vádlottak - a Honvédelmi Minisztérium (HM) intézményeinek vezetői, illetve alkalmazottjai - 2002 és 2010 között összesen több mint kétszázmillió forintot kértek, illetve kaptak több, a tárcának beszállító vagy arra pályázó cég vezetőjétől.

A vádirat szerint a három dandártábornok - L. István Attila első-, H. András negyed- és O. János tizenhatodrendű vádlott - megegyezett abban, hogy a HM általuk vezetett részlegének különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól a nekik nyújtott megrendelések fejében a HM által kifizetett összegek egy részét visszakérik. A harmadrendű vádlott, N. Dénes közreműködésével bevonták Fapál László másodrendű vádlottat is, aki 2004 decembere és 2006 júniusa között a HM közigazgatási államtitkára volt. Az ügyben vádlottként bíróság elé állított további katonai szolgálatot teljesítő, illetve polgári alkalmazottak, részben a "hallgatásáért", részben közreműködőként kaptak pénzt.

A tábornokok a HM intézményeiben - a Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal Nemzetközi Igazgatóságán, a védelemgazdasági főosztályán, továbbá a Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság (2005 áprilisától Nemzetközi Rendezvényszervező Hivatal) - vezető beosztást töltöttek be. A vádirat szerint az ötletadó az elsőrendű vádlott volt. A cégektől visszaosztott összegből 20 százalékot elkülönítettek a közös költségekre, a fennmaradó részt pedig elosztották, ám ez változott az államtitkár bevonásával, ő az ügyészség szerint a visszaosztott pénz felét kérte, és összességében több millió forintot kapott.

A vádlottak védői közül a vádirat ismertetésekor többen is felvetették, hogy noha a vádirat bizonyítékok sorát hozza fel, azok egyetlen személy, O. János vallomásán alapulnak. A HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatósága gazdasági alosztályának vezetésével 2001-ben megbízott dandártábornokot a vesztegetési ügy kirobbantójának és egyik kulcsszereplőjének tartják. O. János szolgálati viszonyát Áder János köztársasági elnök - Hende Csaba honvédelmi miniszter előterjesztésére - méltatlanság megállapítása miatt május 4-i hatállyal megszüntette. Az erről szóló határozat augusztus 2-án jelent meg a Magyar Közlönyben.

A hétfői tárgyaláson Ifkovics Béla tanácsvezető bíró ismertetése szerint elkészült O. János elme-igazságügyi szakértői vizsgálata, e szerint a vádlott szorongásos, nárcisztikus, depresszióra hajlamos, zavaros személyiség, de nem elmebeteg.

A tizenegyedrendű vádlott L. Szilárd nyugállományú ezredesről, aki pszichiátriai kezelés alatt áll, és egyszer sem jelent meg a tárgyaláson, az elme-igazságügyi szakértői vizsgálat megállapította, mániás depressziós, ezért a bíróság ebből a perből kizárta, az ügyét külön tárgyalják.

A beidézett tizenegy tanú közül a HM-objektumok üzemeltetésével megbízott Kipszer Zrt. vezérigazgatója, Virágh István elmondta: 2002 és 2010 között összességében mintegy 50-60 millió forintot adott át O. Jánosnak. Ezt azonban nem nevezte visszaosztásnak, inkább amolyan szponzorációnak tekintette, ami szerinte nem volt köthető a megbízásokhoz.

A tárgyalás kedden további 16 tanú, szerdán pedig szakértők meghallgatásával folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×