Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kovács László: Évtizedes külpolitikai sikertörténet ért véget

Kovács László egykori szocialista külügyminiszter és uniós biztos szerint az Orbán-kormány tevékenysége véget vetett a magyar külpolitika több évtizedes sikertörténetének.

Az MSZP-s politikus szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: a magyar külpolitika nemcsak 1989 után, hanem már az azt megelőző évtizedben is számos eredményt ért el, Magyarország akkor csatlakozott az IMF-hez és a Világbankhoz, majd a rendszerváltás után a térségből elsőként az Európa Tanácshoz, az OECD-hez, utóbb a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, és mindegyikkel jó kapcsolatot alakított ki.

Véleménye szerint az Orbán-kormány véget vetett ennek a külpolitikai hagyománynak, sorozatosan megsérti az uniós szabályokat, becsmérli az EU intézményeit, ami Magyarország példátlan elszigetelődéséhez vezetett. Ezt igazolja, hogy a miniszterelnök két év alatt alig folytatott kétoldalú tárgyalásokat más uniós államok vezetőivel - tette hozzá.

Kovács László úgy értékelte, hogy bár a miniszterelnök az idei nagyköveti értekezleten a megszokottnál kevesebb sértést címzett az uniónak, beszéde "indokolatlan dicsekvésbe" fordult, amikor - a rossz gazdasági adatok ellenére - a magyar válságkezelést méltatta.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×