Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megemlékeztek a roma holokausztról

Magyarország kormánya továbbra is a legszigorúbban lép fel minden szélsőséges, rasszista, antiszemita, gyűlölködő megnyilvánulás ellen - mondta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a roma holokauszt nemzetközi emléknapján. Schiffer András LMP-s politikus, a Wallenberg emlékbizottság tagja arról beszélt, nem szabad engedni, hogy a szenvedéstörténeteket politikai oldalak kisajátítsák.

Hölvényi György államtitkár a Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen azt mondta: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő hangokat visszaszorítsa, és az ország valamennyi polgárát megvédje a támadásoktól.

Kiemelte, hogy a borzalmaknak nem szabad még egyszer bekövetkezniük, ezért a gyűlölködésnek nincs helye a mai közéletben.

Schiffer András azt mondta, a múlttal való szembenézés csak akkor lehet eredményes, ha azt egymás szenvedéstörténetére nyitott diskurzus követi a közös magyar múltról. Az LMP politikusa szerint nem szabad hagyni, hogy bármely szenvedéstörténetet egy-egy politikai oldal kisajátítsa.

1944. augusztus 3-ára virradó éjjel számolták fel a nácik az auschwitz-birkenaui lágerben kialakított cigány családi tábort. Közel háromezer férfit, nőt és gyermeket pusztítottak el a gázkamrákban. Ezért a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának 1972-es határozata alapján augusztus 2-a a roma holokauszt nemzetközi emléknapja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×