Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Varga Mihály: Az egykulcsos adóhoz ragaszkodik a kormány

A kormány nem akar vagyonadót bevezetni, nem kíván változtatni az egykulcsos adón, viszont esetleg tudna engedni a jegybankot terhelő tranzakciós illetékből, ha ettől függne a nemzetközi szervezetekkel folyó tárgyalások sikeres kimenetele, de ehhez meg kell várni az Európai Bizottság álláspontját - mondta Varga Mihály, az IMF-EU tárgyalásokat vezető miniszter pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Az egykulcsos adóval kapcsolatban azt kérte a kormány, hogy várják meg legalább 2013 első félévét, és akkor vizsgálják meg a működését. A jövő évben működik ugyanis először tisztán a 16 százalékos adóra épülő rendszer, minden kompenzáció nélkül - mutatott rá Varga Mihály.

Utalt arra: a vagyon-, illetve az ingatlanadó önkormányzati szinten már egyes településéken működik.

Az IMF-EU-delegáció által felvetett további problémák közül a miniszter kiemelte a tömegközlekedést, amelynek kevesebb pénzből kellene jobban, hatékonyan működnie. A vasút élén éppen azért volt változás, mivel nem készültek el az átalakítási tervek - jegyezte meg.

A hiányról annyit mondott, a kormány szerint valós, hogy jövőre 2,2-3 százalék között alakuljon, olyannyira, hogy intézkedésekkel elérhető az alsó határ is. Az IMF viszont 3 százalék felett valószínűsíti az államháztartás 2013. évi hiányát.

A miniszter beszélt arról is, hogy szeptemberben a kormány mozgásterét kell egyeztetni - ennek érdekében a kormány augusztus második felében intézkedéseket fog hozni.

Varga Mihály kiemelte, hogy a lakosság 58 százaléka megegyezést akar a Nemzetközi Valutaalappal, és ez - véleménye szerint - késő ősszel meg is köthető.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Orosz rakétatámadás érte Kijevet, pusztító csapást mértek az orosz hadiüzemekre - Híreink az orosz-ukrán frontról szombaton

Orosz rakétatámadás érte Kijevet, pusztító csapást mértek az orosz hadiüzemekre - Híreink az orosz-ukrán frontról szombaton

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is. Péntek éjjel több oroszországi célpontra is, köztük hadiipari létesítményekre és olajfinomítókra mért csapást az ukrán haderő az orjoli, a szaratovi és a rosztovi régióban. A támadások következtében több helyszínen tűz ütött ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×