Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Martonyi: Azonnali lépések kellenek az unió válságának megoldására

Azonnali és határozott lépésekre van szükség az Európai Unió válságának megoldására - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter hétfőn Szegeden.

A magyar diplomácia vezetője, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzora az intézmény által szervezett Európai Nyári Egyetem egyik előadásszünetében rendezett sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: nincs választási lehetőség, cselekedni kell, ennek elmaradása vagy az eurózóna, illetve a közösség robbanásához, vagy egy, az egész Európai Uniót érintő lassú és fokozatos bomlási folyamathoz vezet.

Martonyi János szerint a piac és a közvélemény is úgy értékeli, hogy az Európai Tanács legutóbbi ülésén megtárgyalt elképzelések a megfelelő irányba mutatnak.

A külügyminiszter a Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke és három másik uniós intézmény vezetője által készített tervek közül az egységes európai bankfelügyelet létrehozását emelte ki. Ez a többi között lehetővé tenné, hogy a pénzintézetek ellenőrzése ne csak a tagállamok szintjén működjön, és azt is, hogy a bajba jutott bankok feltőkésítése közvetlenül - az országok amúgy is magas szuverén adósságát nem növelve - történjen meg.

A külügyi tárca vezetője közölte, pénzügyi és költségvetési területen az integráció erősítésére van szükség, ugyanakkor tiszteletben kell tartani a tagállamok kulturális, vallási és történelmi hagyományokon alapuló alkotmányos identitását. Ezzel párhuzamosan a közös kül- és biztonságpolitika egységesítésével a külvilág felé is növelni kell az EU súlyát - hangsúlyozta.

Martonyi János úgy véli, Közép-Európának az integráció magjához kell tartoznia, Magyarországnak Európa szívében a helye. A magyar gazdaság problémái megoldódnak, az ország növekedési pályára áll, és - ellentétben a déli tagállamokkal - versenyképességi problémák sincsenek - fogalmazott a külügyminiszter.

Trócsányi László párizsi magyar nagykövet, az SZTE Európa-tanulmányok Központjának vezetője kifejtette, fontos az európai intézmények demokratikus legitimációjának erősítése. Ennek érdekében erősödhet a nemzeti parlamentek szerepvállalása új döntéshozatali mechanizmusokban.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×