Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kiderül, milyen lesz az új nemzeti stadion

Ma kiderül, a 23-ból melyik ötletpályázat alapján épülhet fel az új nemzeti stadion. A létesítmény a jelenlegi Puskás Ferenc Stadion mellé kerül, és a tervek szerint 2016-ra készül el.

Várhatóan ma jelenti be a bírálóbizottság a beérkezett 23 építészeti ötletpályázat közül, melyik alapján épülhet meg az új nemzeti stadion. Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekért és sportberuházásokért felelős kormánybiztos korábban az InfoRádióban elmondta: ez lesz Magyarország legmodernebb labdarúgó stadionja, amelyben akár a Bajnokok Ligája döntőjét is meg lehet rendezni.

Az új, 65 ezer férőhelyes létesítmény - amelynek neve még nem dőlt el - a Puskás Ferenc Stadion mellett, a jelenlegi szoborpark területén kap helyet - tette hozzá Vígh László. aki szerint várhatóan 2016 első felében adhatják át az új stadiont.

Az eredményhirdetést követően az összes ötletet, azok látványterveivel kiállítják majd. A megépülő stadion makettje szeptember-október körül készül el.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×