Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Pintér Sándor a legjobban kereső kormánytag - lapszemle

Hamarosan minden második ember az utcára kerülhet - írja szerdai számában a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról cikkezik, hogy újabb bűncselekménnyel vádolják meg Galambos Lajost.

A kormány a születendő földtörvénnyel hadat üzen a mezőgazdasági társas vállalkozásoknak - mondta a Mezőgazdasági Szövetkezetek és Termelők Országos Szövetségének főtitkára a Népszabadságnak. Horváth Gábor úgy látta: egy-két év alatt minden második ember az utcára kerülhet.

A Magyar Nemzetben az olvasható: újabb bűncselekménnyel, ezúttal hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség budapesti regionális osztálya hétfőn Galambos Lajost, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját a polgári elhárítás által öt évvel ezelőtt kötött több szerződéssel kapcsolatban. Galambos Lajos tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Ismét több milliót bukott az MDF jogutódja - közli a Magyar Hírlap. A Fővárosi Törvényszék ugyanis elutasította az MDF utódszervezete, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség kártérítési keresetét, amelyet a párt egykori elnöke, Dávid Ibolya és volt frakcióvezetője, Herényi Károly ellen nyújtott be. A JESZ Dávid Ibolyától több mint 76 millió forint vagyoni kár megtérítését kérte.

Pintér Sándor belügyminiszter a legjobban kereső kormánytag - írja az Index. Közzétették ugyanis a miniszterek és államtitkárok tavalyi adóbevallásainak nagyon rövid kivonatát. Ebből kiderül, hogy a belügyminiszternek, ugyan csak 118 millió forint idén, rendszeres jövedelme a tavalyi 1,6 milliárd helyett, de ehhez jött még 476 millió egyéb tőkejövedelem.

A Magyar Nemzet szerint versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Provident Zrt. ellen, mert felmerült a gyanú, hogy a társaság nem fizette ki az ügyfeleinek visszajáró pénz egy részét. A GVH a cég azon akciói miatt indított eljárást, amelyek során az ügyfelek visszakaphattak egy- vagy kétheti törlesztőrészletet akkor, ha az egész futamidő alatt pontosan fizettek.

Újra motorversenyen indulhat Talmácsi Gábor, aki januárban abbahagyta a versenyszerű motorozást és ralira váltott - közli a Blikk értesüléseire hivatkozva az Index. A versenyzőt a superbike-vb középső kategóriájában, a Supersportban szereplő Prorace-istálló már benevezte a misanói nagydíjra.

A környéken élők szerint az egész térség bajba került azzal, hogy csődbe ment a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet, az ország harmadik legnagyobb takarékja, amelynek 17 000 ügyfele volt - írja szintén az Index. A helyi polgármester felügyelő-bizottsági tagként is meglepődött a csődön, pedig a városban már tavasszal pletykáltak róla. A 30 millió alatti betéteket legfeljebb két hónapon belül megkapják a betétesek, sokan viszont nem tudják, mi lesz velük addig.

Idén decemberben hatályba lép a gender direktíva, és ez a történelmi pillanat felpezsdülést hozhat a kockázati biztosítások piacán - mondta Kósa Zoltán, az AXA Biztosító vezérigazgatója a Portfolio.hu-nak adott interjújában. Az egészségügyi szolgáltatásfinanszírozással kapcsolatos egyes biztosítói várakozásokat azonban a jelenlegi szabályozás mellett túlzottnak tartotta a szakember.

A Pénzcentrum.hu-n az olvasható, hogy még mindig nem érhetőek el az Otthonteremtési kerekasztal által tavaly kidolgozott új kamattámogatott lakáshitelek. A bankok többsége a szükséges rendszer kiépítésének időigényessége miatt késlekedik a használt lakás vásárlására is igényelhető hitelek bevezetésével, de sejthető, hogy a törvényben foglalt kamatplafon miatt sem sietnek a piacra lépéssel.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×