Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Magyar ökológiai kezdeményezések az ENSZ-csúcsra

Komoly érdeklődést váltott ki, és támogatásra számíthat két magyar, az ökológiai válságra nemzetközi jogi megoldásokat szorgalmazó kezdeményezés az ENSZ Fenntartható Fejlődési Konferenciáján, amelyet a brazíliai Rio de Janeiróban rendeznek meg június 20-22. között. Erről Vida Viktor, a Védegylet ökopolitikai civil szervezet munkatársa beszélt; a szervezet munkájához kötődik az említett két magyar kezdeményezés.

Vida Viktor - aki egyik előadója volt a tíz közép-európai ország részvételével, a Rio+20 ENSZ-konferenciára való készülés jegyében, a Vidékfejlesztési Minisztérium szervezésében a héten lezajlott konferenciának - elmondta: a konferencián kitűnt, hogy egyre nagyobb figyelmet kapnak azok a magyar innovációk, amelyek az ökológiai válság kezelésére nemzetközi jogi megoldásokat szorgalmaznak.

Magyar mintára létrejöhet a zöld ombudsman intézménye az ENSZ kereteiben, emellett világjogi kezdeményezés indult Budapestről, amely az ENSZ emberi jogi nyilatkozatának mintájára, nemzetközi egyezményen alapuló alapjogokat adna az emberen túli létezőknek is - tette hozzá.

Vida Viktor emlékeztetett arra, hogy a jövő nemzedékeket képviselő országgyűlési biztos, más néven zöld ombudsman intézményét 2000-ben dolgozta ki a Védegylet akkori tagja, Sólyom László vezetésével egy szakértői csoport, amit ennek nyomán a világon elsőként 2007-ben hozott létre az országgyűlés öt-párti konszenzussal. Jelenleg is zajlik a lobbizás azért, hogy a Rio+20 csúcstalálkozó az ENSZ-ben is fölállítson egy hasonló intézményt, amely azért is számíthat az egyik legnagyobb támogatásra a felvetett tervek között, mert a legkevésbé osztja meg a tagállamokat és az ország-csoportokat - tette hozzá.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a budapesti tanácskozáson arról beszélt: Magyarország azt várja az ENSZ Fenntartható Fejlődési Konferenciájától, hogy kézzelfogható eredmények szülessenek, azaz ne csak újabb folyamatok elindításáról határozzanak a döntéshozók, hanem jelöljenek ki konkrét célokat, feladatokat is.

Magyarország támogatja a fenntartható fejlődés intézményrendszerének erősítését - mondta a miniszter, és reményét fejezte ki, hogy sikerül előrelépni a környezeti program (UNEP) ENSZ szakosított szervezetté alakításának ügyében. Emlékeztetett: Magyarország komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a víz a nemzetközi figyelem középpontjába kerüljön; a Víz Barátai Csoport keretében megtartott konzultációsorozatba mintegy 70 ország képviselője kapcsolódott be.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×