Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"A Malév-csőd legnagyobb vesztese a Budapest Airport"

A tavalyi 8 milliárd forintos veszteség után a Budapest Airport vesztesége az idén a Malév csődje miatt 12 milliárd forintra nőhet - ismertette Jost Lammers, a Liszt Ferenc-repülőtér vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

Az utasok száma 13 százalékkal csökken az idén, mintegy 100 millió eurós fejlesztést el kellett halasztani, és a cég regionális versenypozícióját tovább gyengíti, hogy a kormányzat nem döntött a Malév repülési jogairól, a társaságot pedig a telekadó sújtja - számolt be Jost Lammers

A vezérigazgató a Malév csődje legnagyobb vesztesének nevezte a Budapest Airportot, kifejtette: a Malév 4,2 milliárdos tartozásának kiegyenlítésére nincs esély, ezért a BA azonnali költségcsökkentésre kényszerült, amelynek egyik lépése az 1-es terminál bezárása május 29-én. Május 30-ától valamennyi légitársaság a 2-es terminálról közlekedik, az 1-est előreláthatóan 5 évre zárják be.

Hozzátette, hogy a rendkívüli helyzet ellenére a BA a privatizációs szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesítette és teljesíteni is fogja.

Kam Jandu légiközlekedési igazgató ismertetése szerint 2011 rekordév volt a BA számára 8,9 millió utassal. Az idén ennél 13 százalékkal kevesebb, 7,9 millió utasra számítanak. Változatlanul bíznak ugyan egy új, magyar nemzeti, vagy regionális légitársaság megszületésében, de Kam Jandu szerint erre egyre kevesebb az esély.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×