Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Tulassay testvére is lemondott

Lemond a Semmelweis Egyetem Habilitációs Bizottságának elnöki tisztéről Tulassay Zsolt.

Az egyetemi tanár, a felsőoktatási intézmény éléről a napokban lemondott Tulassay Tivadar testvére azután közölte ezt, hogy a Magyar Hírlap megjelent számában arról írt: a Clinical Gastroenterology című tudományos folyóirat 2010 tavaszán plágium miatt visszavont egy tanulmányt, amely egyik szerzője Tulassay Zsolt volt.

Az egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja úgy fogalmazott: a Semmelweis egyetem körül kialakult helyzet miatt nem érte meglepetésként a néhány évvel ezelőtt történtek felelevenítése, amelynek értelmezéséről már akkoriban is hosszas vita folyt. Hozzátette: a felhasznált forrást az irodalomjegyzékben feltüntették, és a szövegben is idézték.

Tulassay Zsolt közleményét azzal zárta: az egyetem körül kialakult jelenlegi érzékeny helyzetben úgy tartja helyesnek, hogy lemondjon a Semmelweis Egyetem Habilitációs Bizottsági elnöki tisztéről.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×