Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.09
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Mit jelent pontosan a brüsszeli támogatások megvonása?

A magyar kormány - az Európai Bizottság döntése értelmében - a kohéziós források 71 százalékát használhatja majd fel. A tagállamok azonban jellemzően eddig sem kötöttek le ennél nagyobb összegeket - mondta a Bruxinfo szakértője. Fóris György szerint a magyar kormánynak lehetősége lesz olyan sorrendet felállítani a projektek esetében, hogy a legfontosabbakra még legyen kerete. Kovács László volt uniós biztos úgy véli, még megelőzhető, hogy életbe lépjen az intézkedés.

Az Európai Bizottság a tavalyi kormányzati intézkedéseket nem tartja elfogadhatónak hosszabb távra, mert úgy véli, hogy az egyszeri beavatkozás volt a költségvetésbe. A kormánynak azt kell tudni elhitetnie új intézkedéseivel, hogy a következő módosítások tartósan biztosítják azt, hogy a költségvetési hiány 3 százalék alatt marad - mondta az InfoRádiónak Fóris György. Szerdán az Európai Bizottság azt javasolta, fagyasszanak be 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós támogatási összeget, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.

A BruxInfo szakértője kifejtette: 2013-ban a rendelkezésre álló keret 71 százalékával kalkulálhat az ország, de a meglévő adatok szerint a legtöbb tagállam keretének 66-70 százalék hívja csak le. Megtörténhet, hogy ezt a 29 százalékot amúgy sem érte volna el a magyar tervezés - tette hozzá.

Fóris György kiemelte: a 2014-es évet nem érinti a javaslat, ha csak nem lesz új büntető intézkedés addig.

A szakértő szerint a befagyasztás az induló projektekkel kapcsolatos új lekötéseket érintheti. A kormánynak meglesz az a szabadsága, hogy olyan sorrendbe rakja a projekteket, hogy a fontosakra még legyen keret - tette hozzá.

Még megelőzhető, hogy életbe lépjen a most javasolt intézkedés, de ehhez a kormánynak sürgős lépéseket kellene tenni - mondta az InfoRádiónak az MSZP alelnöke.

Kovács László volt uniós biztos kiemelte: a testület javaslatcsomagot állít össze, azt beterjeszti a pénzügyminiszteri tanács elé, hogy milyen ajánlásokat tegyen a márciusi ülésén Ha hat hónap után kiderül, hogy Magyarország teljesítette az ajánlásokat, és van eredmény, akkor újabb javaslatot tehetnek a befagyasztás felfüggesztésére - tette hozzá.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa és Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×