Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
323.64
bux:
147373.32
2026. november 5. csütörtök Imre

Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál

Schmitt Pál államfő nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján. A dokumentumból kiderül, nem változott jelentősen a köztársasági elnök vagyoni helyzete, megválasztása óta is ugyanabban az öt ingatlanban van részesedése, emellett megtartotta Harley Davidson motorját is.

Az Országgyűlés 2011 júliusában foglalta sarkalatos törvénybe, hogy - a parlamenti képviselőkhöz hasonlóan - a köztársasági elnöknek is évente kell vagyonnyilatkozatot benyújtania, szemben a korábbi szabályozással, amikor az államfőknek csak megbízatásuk kezdetekor, megszűnésekor és félidejében kellett beszámolniuk anyagi helyzetükről.

Schmitt Pál a február 1-i határidő előtt közzétett vagyonnyilatkozatában ugyanúgy három II. kerületi, 195 és 320 négyzetméter közötti lakóház felének tulajdonjogát, valamint egy eltartási szerződéssel szerzett V. kerületi, 68 négyzetméteres lakás 50 százalékát, továbbá egy 1971-ben épített, 35 négyzetméteres Lupa-szigeti üdülő felét tüntette fel, mint korábbi nyilatkozataiban.

A köztársasági elnök megtartotta 1998-ban vett Harley Davidson motorját, vagyonnyilatkozatában emellett hivatali juttatásai között feltüntette elnöki rezidenciáját, a Terrorelhárítási Központ által biztosított személygépkocsi-használatot, valamint az ingyenes mobiltelefon- és internetszolgáltatást is.

Az államfő két évvel ezelőtt 4 millió forint és 130 ezer euró pénzintézeti számlaköveteléssel rendelkezett, ami mára 7 millió forintra és 27 ezer euróra csökkent.

Schmitt Pál havi tiszteletdíja 2012-től a köztisztviselői illetményalap harminckilencszeresének felel meg, emellett kétszeres olimpiai bajnokként havi 243.600 forint életjáradékot kap a Magyar Olimpiai Bizottságtól, amit 2011-ben a Külügyminisztériumtól utalt, összesen 853 ezer forintos kiküldetési napidíj egészített ki.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×