Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
323.64
bux:
147373.32
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány: Az új parlament hatályon kívül helyezi az alaptörvényt

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor antidemokratikus nacionalizmust teremtett, a rendszerével szemben állók pedig demokratikus republikanizmust, nyugatos, polgári Magyarországot akarnak.

A volt kormányfő az általa vezetett Demokratikus Koalíció (DK) első kongresszusán a budapesti SYMA-csarnokban nagyjából kétezer párttag és szimpatizáns előtt szombaton azt mondta, Orbán Viktor szembefordult az ország érdekével, felrúgta az alkotmányos rendet, és csak a világlátásában osztozókat, a keresztény-nemzeti középosztályt képviseli, ezért mennie kell. A demokratikus ellenzéknek azonban nem elég ebben egyetértenie, sőt abban sem elég megegyezni, hogy ki jöjjön utána, fontosabb, hogy milyen kormányzati politika következzen - tette hozzá.

Tudomásul kell venni, hogy az ország problémáira nem csak egyféle válasz létezik, hidakat kell teremteni a köztársaságpárti, jobboldali demokraták felé, ellenkező esetben nem lesz nyugodt építkezés, a magyarok "egymást fogják ölni még évtizedekig" - mondta a pártelnök.

A DK kívánatos szövetségi politikájáról kifejtette, nem törekedhetnek vezető szerepre, dominanciára, a parlamenti küszöb környékén álló párttól ez talán komikus is lenne, figyelembe kell venni a többi demokratikus erő érzékenységét, belső viszonyait is.

Gyurcsány Ferenc azt is mondta - és több mint negyvenperces beszédét ekkor szakította meg a legnagyobb taps -, hogy az új parlament első dolgának az alaptörvény hatályon kívül helyezésének kell lennie. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az új alkotmány elfogadásához a majdani ellenzék egy részének támogatása is szükséges.

Az országot 2004 és 2009 között MSZP-színekben vezető volt miniszterelnök hosszan kritizálta a kormányt, elsősorban az oktatáspolitikáját. Kifejtette, hogy bár erkölcsi okból gyakran bírálja a Kádár-rendszert, az - bár vitatható áron - demokratizálta a tudáshoz való hozzáférést, a tanulás jogát. Szerinte a kormány most ettől akarja megfosztani a fiatalok egy részét.

Elfogadhatatlannak nevezte a tankötelezettség korhatárának leszállítását és azt is, hogy azokon a településeken, ahol csak egy iskola van, az intézmény egyházi fenntartású legyen, valamint, hogy az egyházi iskolák több pénzt kapjanak az államiaknál. "Elfogadhatatlan, hogy a magyar iskolát keresztény evangelizációra használja bárki, hogy az a keresztény-nemzeti középosztály nevelőtáborává váljon" - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc szerint a kormányoldalt önző jobboldaliság jellemzi, így a nehéz sorsú emberek legnagyobb ellensége az őket bűnbakként kezelő kabinet.

Saját kormányzásáról szólva azt mondta: a kezdeményezett reformok többsége a tisztességes szándék ellenére elbukott, mert az ország jelentős része nem akarta őket. Hozzátette azonban, hogy bár ma még a Fidesz mellett áll a legtöbb szavazó, már a kormánypárt is az összes választókorú alig egyötödének támogatására számíthat csak.

A mostani és az általa vezetett kormány teljesítményét összevetve azt állította, hogy az előző időszakkal szemben a hibákat, tévedéseket most nem félreértés, emberi vagy szakmai gyengeség, hanem a nemzet stratégiai érdekeinek félreértése okozza, a DK ezért nem egyszerűen a kormány, hanem a rendszer ellenzéke.

Véleménye szerint a kormánytöbbség a nyugat felé fordulás több évszázados törekvését árulta el saját radikális szavazóinak megtartása érdekében.

Gyurcsány Ferenc azt is bejelentette, hogy a DK-t - amelyet a már létező Demokrata Párt bázisán alakítottak meg az MSZP-ből távozó politikusok tavaly októberben - a bíróság az elmúlt napokban jogerősen nyilvántartásba vette, eddig majdnem négyezren csatlakoztak hozzá, és háromnegyedük először lett párttag. A párt a 106 egyéni választókerület csaknem kilencven százalékában szervezőt bízott meg, és a nagyvárosok mindegyikében jelen van - tudatta.

A szombati kongresszuson a párt összes - több mint 3800 - tagja és pártoló tagja részt vehet, közülük körülbelül kétezren jöttek el.

Mivel a DK nem indult a 2010-es parlamenti választáson, nem jogosult költségvetési támogatásra, adományokból és a független országgyűlési képviselőinek járó összegből tartja fenn magát. Ezért, ahogy minden rendezvényén, a mostani kongresszuson is pénzadományokat gyűjtöttek a tagoktól és a szimpatizánsoktól, akik DK-s relikviákat, pólókat, tollakat, kitűzőket, a volt miniszterelnök fellépéseit megörökítő dvd-ket, valamint könyveket, így Gyurcsány Ferenc és Debreczeni József alelnök politikai témájú kötetei mellett például Varju László pártigazgató Kedves ételeim című könyvét is megvásárolhatták.

A politikai beszédek idejére sajtónyilvános kongresszuson a Gyurcsány Ferenc után felszólalók a DK Vissza Európába! elnevezésű programvázlatához fűzhetnek megjegyzéseket.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×