Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
323.51
bux:
147520.5
2026. november 5. csütörtök Imre

Romák médiagettóban - lapszemle

Alig szerepelnek kisebbsége a legnagyobb csatornák hír- és magazinműsoraiban - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet a "tábornokügy" állásáról számol be.

A legnagyobb csatornák hír- és magazinműsorait vizsgálva kiderült, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek a szereplők mindössze 2,4 százalékát tették ki - számol be a Népszabadság az Egyenlő Bánásmód Hatóság "Közös terek - média mindenkinek" elnevezésű workshopján elhangzottakról..

A hónap végén megkezdi a "tábornokügy" tárgyalását a Kaposvári Törvényszék - tudta meg a Magyar Nemzet. A bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult eljárásban három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy szerepel vádlottként. A vádiratban szerepel az a 12 millió forint is, amelyet 2006 elején az egyik dandártábornok adott át Fapál Lászlónak, a Gyurcsány-kormány közigazgatási államtitkárának.

Az utóbbi években az internetes tartalmak bővülése és a fájlcserélők terjedése miatt a tudományos életben és a felsőoktatásban is egyre gyakrabban találkozhatunk szó szerint lemásolt tartalommal. Ennek kiszűrésére számos megoldás született már, itthon a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete által fejlesztett KOPI Plágiumkereső a legismertebb - írja az Index. Az ingyenes szolgáltatás adatbázisa a Wikipedia összes magyar, angol, német és francia szócikkén keres. A program új szolgáltatása felismeri a szó szerinti magyarra fordítást is. Az előfeldolgozás érdekessége, hogy önkéntes felajánláson alapuló Desktop Grid rendszeren működik, vagyis beszállhat saját processzoridővel.

A Pénzcentrum.hu arról ír, hogy megszabadulhatunk a devizatartozásunk egy részétől az új árfolyamrögzítéssel. A piacinál jóval kedvezőbb forinthitelre cserélhetjük deviza-tartozásunkat, ehhez csak minden hónapban félre kell tennünk az árfolyamrögzítés alatt megspórolt összeget. Ha legalább négy évig tesszük ezt, és az összeget lakáskasszába befizetjük, akkor 294 ezer forint állami támogatáshoz és közel két millió forint igen kedvezményes forintkölcsönhöz juthatunk.

Akár be is jöhet a magyar kormány stratégiája, hogy az év első fele az eurózóna adósságválsága miatt még feszült lesz, de a második félévtől már a nyugat-európai kilábalás a magyar gazdaságot is húzhatja - mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjúban John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai részlegének vezetője.

A Napi Gazdaságnak Juhász Miklós a Gazdasági Versenyhivatal elnöke elmondta, hogy tucatnál is több jelentős kartellügy vizsgálata zajlik jelenleg, és befejezéshez közeledik néhány régóta lezáratlan ügy is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×