Infostart.hu
eur:
363.17
usd:
323.28
bux:
147462.36
2026. november 5. csütörtök Imre

Lecseréltetné a rendszámokat a kormány

Az autók rendszámtábláinak cseréjével növelné a 2012-es költségvetés bevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ebből az idén 12 milliárd forint folyhat be a tervek szerint - írja a hvg.hu, amelynek információi szerint a kormány teljesen új nyilvántartási és azonosítási rendszer bevezetésére készül, ami a rendszámok kötelező cseréjével járhat.

A rendszámtáblák cseréjéből remélt tétel a portál szerint abban az NGM által készített jelentésben szerepel, amit a kormány az Európai Bizottságnak küldött decemberben, a túlzotthiány-eljárás keretében. A jelentés végén található táblázat szerint - amely a kabinet 2012-es kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedéseit tartalmazza - a kormány 12 milliárdos pluszbevételre számít a cseréből. De míg a többi tétel mellett feltüntették a bevételnövekedést megalapozó jogszabályt vagy intézkedést, a rendszámtábla-cseréhez a minisztérium nem fűzött magyarázatot - írja a portál.

Az autós érdekvédő, illetve lobbiszervezetek körében az az információ terjed, hogy a kormány egy teljesen új, az üzembentartó lakhelyét a rendszámtábla betűsorában feltüntető nyilvántartási és azonosítási rendszer kialakításán dolgozik - ismerteti a portál. Ezt az információt később a döntés-előkészítés bizalmas jellegére hivatkozva egy neve elhallgatását kérő kormányzati forrás a hvg.hu-nak megerősítette. A rendszámtáblák cseréjét állítólag azzal indokolják a kormányban, hogy a járművek területi hovatartozását is feltüntető új rendszámok segítenék a bűnmegelőzést.

A rendszámtáblák cseréjének jelentős illetékvonzata lehet, amit az autók tulajdonosai fizethetnek meg. Az okmanyirodak.hu-n található adatok szerint jelenleg a rendszámtáblapár cseréje 8,5 ezer forintba kerül. A forgalomban lévő közel 3 millió jármű esetén a rendszámtáblák cseréje több mint 25 milliárd forint lenne, ám a hvg.hu által megkeresett érdekvédelmi szervezetek szakértői szerint egy év alatt nem lehetne lebonyolítani a teljes cserét, továbbá azt sem tartják kizártnak, hogy kötelező csere esetén csökkentenék az illeték nagyságát is.

Egy neve elhallgatását kérő kormányzati forrás szerint az új azonosítási és nyilvántartási rendszer kidolgozása megtorpant a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM), így nem biztos, hogy még az idén elindul a rendszámtáblacsere. A kormány december 28-án megjelent, a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló új rendelete még a három betű és három szám kombinációjából álló táblát tartalmazta. A rendelet még az uniós csatlakozás előtti rendszámtáblák cseréjét sem írja elő - írja a portál.

A hvg.hu érdeklődésére az NGM sajtóosztályán annyit közöltek, hogy a hírt nem kívánják kommentálni, majd a közlekedésügyért felelős fejlesztési tárcához irányították, ám az NFM szerint a jelentést készítő gazdasági minisztérium az illetékes. Az eddig kiszivárgott információkat a két tárca sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta - írja a portál.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Példátlan zavart okozott az Egyesült Államok történelmi küldetése: a GPS-rendszerekre is hatást gyakorolhatott

Példátlan zavart okozott az Egyesült Államok történelmi küldetése: a GPS-rendszerekre is hatást gyakorolhatott

Jelentős zavarokat okozott a Föld ionoszférájában a NASA idén áprilisi Artemis-2 küldetésének indítása, ami átmeneti és helyi pontatlanságokat idézhetett elő a GPS-rendszerekben - írta meg a Space.com. Az eredményekről közzétett, egyelőre szakmai lektorálás előtt állló tanulmány egyik szerzője szerint a küldetés során használt SLS-rakéta által keltett légköri anomáliák olyan erősek voltak, hogy akár az önvezető autók és a drónok biztonságos navigációját is veszélyeztethették volna.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×