Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
323.51
bux:
147520.5
2026. november 5. csütörtök Imre

"A tolerancia és az együttműködés értékeire hívja fel a figyelmet a Wallenberg-év"

A demokráciára és az emberi jogok védelmére kívánja felhívni a kormány a figyelmet a 2012-es Wallenberg-évvel.

November elején, egy kormányhatározatban nyilvánították 2012-őt Wallenberg-évnek - emlékeztetett egy háttérbeszélgetésen Németh Zsolt külügyi államtitkár. Kijelentette: "nemzeti ügynek tekintik" az emlékévet, de a múlt helyett inkább a jövőre koncentrálnak, a fiatalok megszólítását tűzik ki célul. Hozzátette: az éves megemlékezés a kommunizmus bűneinek a feltárására is alkalmat adhat.

Németh Zsolt úgy véli: Raoul Wallenberg a mai kor diplomatái számára is példaként szolgál.

A magyar év a svéd belpolitikában is jótékony hatású lehet - közölte Németh Zsolt, aki a Raoul Wallenberg Emlékbizottság elnöke is. Emlékeztetett: Svédországban sokáig ellentmondásos volt a diplomata megítélése, és ezt "a svédek is rendbe akarják tenni".

Az államtitkár elmondta: az 1980-as években emigrációs hullám indult az északi országba, csaknem 40 ezer magyar telepedett ott le. A 2001-es Gripen-beszerzés pedig nagy lendületet adott a kétoldalú kapcsolatoknak. Németh Zsolt elmondta: egy gazdasági offset-lehetőség miatt választották akkor az amerikai helyett a svéd ajánlatot.

A Wallenberg-évet jövő kedden Martonyi János magyar és Carl Bildt svéd külügyminiszterek nyitja meg. Az esemény díszvendége Joszi Peled izraeli tárca nélküli miniszter lesz. Az év során megrendezik az Élet Menetét, több tudományos konferenciát, augusztusban a Világ Népeinek Igaza címmel Izraelben kitüntetett magyarok budapesti találkozóját, a Magyar Posta emlékbélyeget ad ki, az ifjúság számára pedig több városban városismereti versenyt szerveznek.

Raoul Wallenberg 100 éve, 1912-ben született. Magyarország német megszállása után, 1944 júliusában érkezett Budapestre. Már augusztusban 4500 védőútlevelet állított ki. Minden kibocsátott irat több ember életét mentette meg. 1945. január 17-én hurcolták el a szovjet csapatok. A Szovjetunióból sosem tért vissza. Halálának körülményeit azóta is rejtély fedi.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×