Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
323.55
bux:
147313.28
2026. november 5. csütörtök Imre

Szijjártó: Vannak tavalyról áthúzódó kinevezési ügyek

Vannak még a tavalyi évről áthúzódó kinevezési ügyek - így reagált a miniszterelnök szóvivője arra, hogy az Index hírportál írása szerint Orbán Viktor kormányfő nem írta alá Majtényi György történész főiskolai tanári kinevezését.

"Vannak még a tavalyi esztendőről áthúzódó kinevezési ügyek, és ezeket a kinevezési ügyeket le fogjuk zárni, mindenkitől nyugalmat és türelmet szeretnék kérni" - fogalmazott a Majtényi György (a volt adatvédelmi ombudsman fia) kinevezésével kapcsolatos kérdésre Szijjártó Péter szerdán az m1 Ma reggel című műsorában.

A szóvivő kitért arra is, hogy az Európai Bizottság felszólította Magyarországot a Malévnak nyújtott, "az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére, és azt mondta: az EU döntése a múlt egyik súlyos öröksége, mert 2003 óta a szocialista kormányok kényszerpályára állították a légitársaságot.

A kabinetnek négy hónapja van a kérdés rendezésére, a teendőkről pedig Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter készít majd előterjesztést - tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy sajtóhírek szerint szabadulna a kormány a nemzeti légitársaságtól - akár olyan áron is, hogy ő fizetne, hogy vigyék -, a szóvivő azt válaszolta: ezt a szenzációhajhász írások kategóriájába sorolja.

A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló új törvényről Szijjártó Péter azt mondta: "azért lehet nyugodt a magyar kormány ebben a tekintetben is, mert ez a jegybanktörvény, amelyet az Országgyűlés elfogadott, nem hogy leépíti, hanem megerősíti a jegybanki függetlenséget, és ennek az ellenkezőjét még senki nem bizonyította".

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×