Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
321.92
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Államosította az Országgyűlés a mobilfizetést

Egységes mobilfizetési rendszer kialakításáról döntött az Országgyűlés pénteken: így a jövőben a parkolási, az út-, illetve az úthasználati díj mellett mobiltelefonnal lehet majd fizetni valamennyi állami közúti, vasúti és vízi személyszállításért. Az értékesítést egy száz százalékban állami tulajdonú szervezet végezhetné.

A képviselők 260 igen szavazattal, 40 nem ellenében és 36 tartózkodás mellett fogadták el Láng Zsolt II. kerületi fideszes polgármester erről szóló javaslatát, amely egy zárószavazás előtti módosító javaslat elfogadása révén sarkalatos törvénynek minősül.

Az új jogszabály alapján a nemzeti mobil fizetési rendszer működtetése az állam kizárólagos gazdasági tevékenysége, amelyet a nemzeti mobil fizetési szervezet koncessziós szerződés megkötése nélkül végez. A mobilfizetési rendszerrel foglalkozó állami társaság bevételét a szolgáltatóktól kapott továbbértékesítési árrés és az ügyfelektől kért kényelmi díj jelentené.

Egy kedden benyújtott és elfogadott módosító javaslat alapján az új rendszer használata alól az informatikáért felelős miniszter adhat felmentést egy-egy személyszállítással foglalkozó vállalatnak, ha az a rendelkezésére álló erőforrásokból nem képes teljesíteni kötelezettségeit. Felmentést jelenthet továbbá, ha a mobil fizetési rendszernél létezik az ügyfeleknek költséghatékonyabb fizetési mód, vagy annál kedvezőbb feltételekkel biztosítható eljárás. A törvény ugyanakkor azt is kiköti, hogy az egyedi felmentések kizárólag határozott ideig szólhatnak.

Szintén zárószavazás előtti változtatással került a törvénybe, hogy az állami cégnek a határidő lejártát követő két napon belül törölnie kell azon regisztrált ügyfelek adatait, akik a fordulónap után fél évig nem veszik igénybe a szolgáltatást.

A törvényjavaslat a parkolási és az útdíjak esetében 2012. október 1-jén, a személyszolgáltatási szolgáltatások esetében 2013. január 1-jén lép hatályba.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×