Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
321.78
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Rogán újabb módosítókat nyújtott be a jegybanktörvényhez

További módosító indítványokat nyújtott be Rogán Antal a Magyar Nemzeti Bankról szóló új törvényjavaslathoz, az Európai Központi Bank és az MNB elnökének észrevételei alapján.

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága fideszes elnökének javaslata visszaállítaná a jelenlegi szabályozást azzal, hogy a monetáris tanács tagjait, az elnökön és alelnökökön kívül mégsem a köztársasági elnök nevezné ki hat évre - ahogy a benyújtott javaslatban szerepel - hanem az Országgyűlés választaná meg.

Módosítaná a monetáris tanács-tagok felmentését is a fideszes politikus úgy, hogy a tagot, amennyiben nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el, nem a köztársasági elnök, hanem ugyancsak az Országgyűlés mentheti fel.

A tagok kinevezésére és felmentésére az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottsága tesz javaslatot, de nem a köztársasági elnök, hanem az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága számára.

Kikerülne a szövegből, hogy a monetáris tanács elnökön és alelnökökön kívüli tagjainak kinevezésére és felmentésére vonatkozó köztársasági elnöki döntéshez a kormány tagjának ellenjegyzése nem szükséges.
Azt a paragrafust pedig, amely szerint a miniszter az MNB-t előzetesen tájékoztatja a központi költségvetésről szóló törvény tervezetéről, az MNB pedig megküldheti a tervezettel kapcsolatos véleményét a miniszternek, és azt a Költségvetési Tanács ülésén az MNB elnöke jeleníti meg, Rogán Antal javaslata kiegészítené azzal, hogy az így megjelenített vélemény azonban nem köti az MNB elnökét a Költségvetési Tanács tagjaként biztosított jogainak szabad gyakorlásában.

Az MSZP szerint a kormány át akarja venni az irányítást a jegybankban, míg a Jobbik szerint szükség van a Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×