Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.73
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Navracsics Tibor gyakorolja a fejlesztési miniszteri hatásköröket átmenetileg

A közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörének gyakorlásával Orbán Viktor. A miniszterelnöki rendelet a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

A rendelet szerdán lép hatályba, és a nemzeti fejlesztési miniszter hivatalba lépésével egyidejűleg hatályát veszti.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter december 8-án közölte, hogy feladatainak sokasága miatt kezdeményezi felmentését a miniszterelnöknél miniszteri posztjáról, mert az IMF-tárgyalásokra akar összpontosítani.

A kormányfő elfogadta a lemondást, és december 15-i hatállyal Fellegi Tamást tárca nélküli miniszternek nevezte ki. Fellegi Tamás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyó tárgyalásokat irányítja, valamint - Orbán Viktor szavai szerint - "az országgal szembeni pénzügyi támadások visszaverése érdekében szükséges intézkedésekre" is javaslatokat tesz majd.

Orbán Viktor december 12-én azt is mondta, hogy a következő napokban döntik el, ki lesz a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium új vezetője, a döntésig Fónagy János államtitkár irányítja a tárcát.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Egymilliárd dolláros veszteség: megroppant a tőzsdére készülő brit AI-cég

Egymilliárd dolláros veszteség: megroppant a tőzsdére készülő brit AI-cég

Komoly akadályba ütközött a legértékesebb brit AI-startupnak számító Nscale tőzsdei bevezetése, miután a Microsoft visszautasított egy több tízmilliárd dolláros újabb megállapodást. Az amerikai technológiai óriás nem élt azzal a lehetőséggel, hogy több mint kétszeresére bővítse a meglévő szerződését egy texasi adatközpont számítási kapacitásának bérlésére, így a 35 milliárd dolláros értékeltséggel tőzsdére készülő vállalatnak új ügyfeleket kell találnia a kieső jövőbeli bevételek pótlására - jelentette a Financial Times.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×