Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
322.09
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Két sérült a szélviharban

A csütörtök reggel óta tartó szélviharral összefüggésben délig országszerte 120 alkalommal kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, a mentősök két sérültet láttak el, egyikük autóban ült, másikuk gyalogosan közlekedett, amikor rádőlt egy fa.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese azt mondta, Heves megyében egy autóban ülő férfi sérült meg, amikor a 21-es úton haladó járművére rádőlt egy fa. Németh Cecília közlése szerint Újpesten egy járókelőre borult egy, a szélvihar következtében kidőlő fa, az asszonyt gyalogosok mentették ki a fa alól. Mindkét sérültet kórházba szállították.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint csütörtök délig összesen 120 bejelentés érkezett az ország tűzoltóságaira a szélviharral kapcsolatban, főként Pest megyéből és a főváros területéről, de több riasztást kaptak a Heves és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tűzoltóságok is.

Fakidőléshez és leszakadt faágakhoz 70 alkalommal riasztották a tűzoltókat, míg több helyen az épületek tetőszerkezetében keletkezett károkhoz kellett kivonulniuk - mondta Hajdú Márton, az OKF helyettes szóvivője.
Kisdi Máté, a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: délután fél négyig száz helyre riasztották a tűzoltókat, 15 órakor például egyszerre tíz helyszínen dolgoztak. A nagyobb károk helyszíneként példaként a XI. kerületi Kőérberki úton történt balesetet említette, ahol mintegy 300 négyzetméteren bontotta meg a szél a tetőszerkezetet, a lehulló cserepek négy autót is megrongáltak. A XIII. kerületi Üteg utcában egy ház tűzfala mintegy 15 méter hosszan megrepedt. A kora délutáni fakidőlések közül a szóvivő a XIX. kerületben történt esetet emelte ki, ott egy 8 méter magas fa dőlt rá három parkoló autóra.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel narancssárga riasztást adott ki a várható erős széllökések miatt a közép-magyarországi, a közép-dunántúli és az észak-magyarországi régióra, jelezve: a legerősebb széllökések sebessége meghaladhatja az óránkénti 90 kilométert; a szél csak estefelé mérséklődik majd jelentősen.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×