Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
322.52
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Obstrukcióval lassítja az MSZP a parlamenti vitát

A szocialista Nyakó István szerint nyílt obstrukció részükről a munka törvénykönyve részletes vitájának kedd reggelig történő elnyújtása a parlamentben.

A részletes vita éjjel negyed háromkor kezdődött, és összesen mintegy száz szakaszban zajlik; reggel hét órakor még csak az első szakasz tárgyalásán vannak túl a képviselők.

Nyakó István kedd reggel az MTI-nek azt mondta: a kormány téved, ha azt gondolja, hogy egyeztetés nélkül a Ház elé lehet vinni egy javaslatot, és éjfél utánra "el lehet dugni" egy vitát a választók elől. Az MSZP minden olyan obstrukciós lehetőséget ki fog használni, amellyel a törvény tárgyalását demokratikusan megszakítja, és felhívja a választók figyelmét arra, hogy el akartak rejteni egy "ilyen rabszolgatörvényt".

Nyakó István hozzátette: eközben megvalósult egy kormánypárti obstrukció is, a kormány képviselői folyamatosan ügyrendi kérdésekkel akarták levetetni a Ház napirendjéről a törvényjavaslatot.

Közölte, hogy a tervek szerint reggel 8 óráig, a következő ülésnap kezdetéig jelen lesznek az MSZP-s képviselők a teremben és vitázni fognak. "Méltó és igazságos" befejezés lenne, ha a fideszes képviselők megérkezése után végigmennek az ajánlási pontokon, majd áttérnek a keddi ülés napirendjére - mondta.

Lázár a házbizottság összehívását kérte


Az elnöklő Lezsák Sándor a Fidesz kezdeményezésére összehívta a házbizottság soron kívüli ülését kedden reggel 9-kor. A tanácskozáson a vezető kormánypárt kezdeményezéssel él a munka törvénykönyve vitájának folytatása tárgyában.

A munka törvénykönyve éjjelről átnyúlt részletes vitájában a kormánypárt frakcióvezetője, Lázár János kért szót, és azt mondta: tekintettel a törvényjavaslat fontosságára, a vita további folytatása érdekében szünet elrendelését és a házbizottság összehívását kéri, a Fidesz kezdeményezéssel kíván élni.

Az éjjel negyed háromkor kezdődött, és összesen mintegy száz szakaszban zajló részletes vita elhúzódása kapcsán az MSZP jelezte, nyílt obstrukciót folytatnak.

A vita során elnöklő szocialista Ujhelyi István az Országgyűlés elnökének indítványára egy vitaszakaszban javasolta megnyitni a részletes vitát, a padsorokban ülő 26 képviselő azonban 8 igen szavazattal, 15 ellenzéki nem ellenében és 3 tartózkodás mellett elvetette ezt az MSZP-s Gúr Nándor által kezdeményezett gépi szavazáson. A házszabály értelmében így törvényszakaszonként, vagyis jelen esetben mintegy száz részben nyílt meg a vita a több mint 700 módosító javaslatról.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×