Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Januárban sztrájk lehet a BKV-nál

Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál, ha a cég felmondja az érvényben lévő kollektív szerződést - mondta a BKV egyik érdekvédelmi szövetségének elnöke.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke azt mondta, az első tárgyaláson a cég vezetése olyan megállapodástervezetet terjesztett elő, amely törvénybe ütközik, és azt az "ultimátumot" kapták, hogy ha ezt nem írják alá, akkor a BKV felmondja a kollektív szerződést.

A tervezetben azt kérik, hogy a szerződés felmondási határideje 60 nap legyen, de a törvény szerint ez 90 nap. Szintén törvénysértő a megállapodás másik része, amelyben azt rögzítenék, hogy az új szerződés alapjául az új munka törvénykönyvében szereplő juttatásokat tekintik mértékadónak. Ez azért aggályos pont Gulyás Attila szerint, mert jelenleg nem az új munka törvénykönyve van érvényben, és az rosszabb juttatásokat is biztosítana, mint a hatályban lévő.

A szakszervezeti vezető szerint ha aláírják a megállapodást, akkor az semmisnek tekinthető, mivel törvényellenes. A felmondás után egyeztetéseket kell kezdeményezni az új kollektív szerződésről, és ennek folyamán a szakszervezetek minden nyomásgyakorló eszközt be fognak vetni, így a sztrájk sem kizárható. Mint mondta, erre legkorábban január második felében nyílhat lehetőség, mivel a bejelentés után a bírósági átfutási idő mintegy másfél hónap.

A szakszervezetek várhatóan szerdán ülnek újra tárgyalóasztalhoz a BKV vezetőségével.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×