Infostart.hu
eur:
362.6
usd:
322.32
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Gál András Levente kormánybiztos lesz

December 1-jétől a Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztossá nevezi ki a miniszterelnök Gál András Leventét, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) eddigi közigazgatási államtitkárát.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn, sajtótájékoztatón bejelentette: a KIM közigazgatási államtitkári feladatait Bíró Marcell, az államtitkár eddigi kabinetfőnöke látja el.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a két funkció szétválasztására a feladatok nagy száma miatt van szükség, így a jövőben más látja el a közigazgatás fejlesztésével, illetve működtetésével kapcsolatos feladatokat.

Kérdésre válaszolva közölte: közvetlen kapcsolat nincs a feladatok szétválasztása és Gál András Levente egy hónappal ezelőtti írásbeli figyelmeztetése között, hiszen az átszervezés már akkor előkészítés alatt volt, az eset azonban katalizátorként hatott a folyamatra.

Gál András Levente a tájékoztatón elmondta, feladatai közé tartozik a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként a közigazgatási reform, az igazságügyi reform és az önkormányzati reform koordinálása, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kialakításának kormányzati koordinálása.

Munkájának része lesz még azon rendkívüli beavatkozást igénylő feladatoknak a koordinálása, amelyre a miniszterelnök felkéri.

Hozzátette: közigazgatási államtitkárként november 30-án vesz részt utoljára kormányülésen, az utolsón, ahol még törvénytervezeteket terjeszt elő a kormány az őszi ülésszakra. Mint mondta, ezen az ülésen dönt a kabinet a 2012-es első féléves jogalkotási tervről is.

Gál András Levente megbízatása a Magyar Közlönyben megjelenő kormányhatározat szerint 2013. november 30-ig szól. Munkáját ötfős titkárság segíti a KIM-ben.

Bíró Marcell a kormányváltás óta dolgozik a KIM-ben a közigazgatási államtitkár kabinetfőnökeként. Jogász végzettségű, korábban az Országgyűlés valamint az Európai integrációs ügyek bizottságának jogász szakértőjeként is dolgozott.

Mint mondta, az elmúlt másfél évben tevékenyen vett részt a közigazgatási egyeztetések folyamatában, a kormányülések napirendjének összeállításában és az ülésekről szóló összefoglalók előkészítésében.

Hozzátette: a jövőben is ellátja a törvény-előkészítéssel kapcsolatos koordinációs feladatokat. Ide sorolta a sarkalatos törvények végrehajtási rendeleteinek előkészítését is, amelynek számát hetvenre becsülte.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×