Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
322.52
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Chikán: Sok dologhoz hozzá kell nyúlni

A kormánynak akkor lehet mozgástere a Nemzetközi Valutaalappal zajló tárgyaláson, ha olyan lépéseket vagy ígéreteket tesz, amivel az IMF számára is elképzelhető módon ki lehet lábalni a válságból - mondta az InfoRádiónak Chikán Attila. Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint határozott és hangsúlyos irányváltásra lenne szükség. Hozzátette: optimista becslésnek tartja, hogy jövőre fél százalékkal nő a magyar gazdaság.

Lényegesen át kellene szabni a kormány gazdaságpolitikáját, határozott és hangsúlyos irányváltásra lenne szükség - mondta az InfoRádiónak Chikán Attila, a Corvinus Egyetem közgazdász professzora, aki szerint olyan intézményi változásokra van szükség, amelyek akár a minisztériumi struktúrát is érintik.

Növekedést anélkül nem lehet elérni, hogy a fundamentumokon nem változtatnak. A lépések következetes, összehangolt felvázolása lenne az, ami meggyőzhetné az IMF-et, hogy ne a legszigorúbb feltételeket támassza - vélekedett a korábbi gazdasági miniszter.

Chikán Attila hangsúlyozta: sok dologhoz hozzá kell nyúlni, és be kellene fejezni a bankokkal való háborúzást, ugyanis az IMF nem nézi jó szemmel a bankokba vetett bizalom megtörését.

Nincs átfogó, konkrét gazdaságpolitika, növekedést pedig csak a pénzügyi szférából kiindulva nem lehet elérni - vélekedett. A közgazdász professzor szerint a vállalkozókkal és szakmai szervezetekkel való tárgyalások nélkül nehéz lesz konzisztens stratégiát kialakítani.

Konkrét intézkedési tervekre lenne szükség, valamint lehetne olyan lépéseket tenni, ami jelzésértékű arra nézve, hogy a kormány komolyan gondolja a váltást a gazdaságpolitikában - emelte ki.

Chikán Attila optimistának tartja a fél százalékos növekedést. Szerinte az elemzőké a reális becslés, ők -0,5 és +0,5 százalék közé teszik a magyar GDP teljesítményét jövőre.

Hanganyag: Windisch Judit

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×