Infostart.hu
eur:
362.6
usd:
322.32
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A vártnál olcsóbb lesz a Rudas felújítása

A Rudas Gyógyfürdő műemléki homlokzatának és tetőterének felújítására, valamint az előcsarnok átépítésére kiírt közbeszerzést a Kalotherm Építészeti és Épületgépészeti Zrt. nyerte el a becsült nettó 412 millió forint helyett, nettó 389 millió forintos ajánlatával-

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által kírt pályázat eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A hét önálló homlokzat mintegy 1.800 négyzetméteres, a tető felülete 1.700 négyzetméter, míg az előcsarnok alapterülete 266 négyzetméter.

A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. tette, nettó 420 millió forinttal.

Ajánlatot adott még a Progress - B' 90 Zrt., a PF Rudas konzorcium, a Laki Épületszobrász Zrt., valamint a Főv-Ép konzorcium.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×