Infostart.hu
eur:
362.95
usd:
322.69
bux:
148064.07
2026. november 5. csütörtök Imre

KSH: mérséklődő születésszám-csökkenés, alacsonyabb halálozási szám

Az év első kilenc hónapjában 3,8 százalékkal kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is valamivel alacsonyabb volt, mint az előző esztendő azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

Az előzetes adatok szerint 2011 első kilenc hónapjában 65 ezer 539 gyermek született, 3,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 95 ezer 657 volt, ez 0,8 százalékos csökkenést jelent a 2010. január-szeptemberi időszakhoz képest.

Az adatok szerint a természetes fogyás 30 ezer 118 fő volt, 1799-cel több az egy évvel korábbinál, így a 2001. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 964 ezer volt az időszak végén.

Az év első kilenc hónapjában 29 ezer 519 házasságkötést regisztráltak, ez a szám 365-tel, azaz 1,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi adattól.

Ezer lakosra csaknem 9 élve születés és mintegy 13 halálozás jutott, ezek az adatok 0,3, illetve 0,1 ezrelékponttal alacsonyabbak az egy évvel korábbinál - olvasható a KSH közleményében.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×