Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Biztonságos-e az interneten bankolni?

A rendőrség szerint az adathalászat a leggyakoribb internetes bűncselekmény, míg a bankok szerint a kétlépcsős, tehát az internet mellett a mobiltelefonos visszaigazolást is igénylő banki rendszerek miatt egyre kevésbé juthatnak adatok illetéktelenek kezébe.

Egyre több csalást követnek el az interneten. A leggyakoribb esetek, amikor a csalók hamis e-mail címről egy bank nevében arra kérik az áldozatot, hogy küldje el jelszavát vagy PIN-kódját. Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint egyre többen használnak okostelefont, ami szintén veszélyforrást jelent, mert nagyon sok fontos adatot tárolnak.

A technika fejlődésével és az internet elérhetőségének bővülésével a számítástechnikához kötődő bűncselekmények száma sajnos folyamatosan nő, és az elkövetési módszerek is egyre kifinomultabbak - mondta az InfoRádiónak a szóvivő.
Bényi Mónika hozzátette: 2010-ben az elrendelt nyomozások száma az egy évvel korábbi kétszeresére nőtt.

A Bankszövetség Bankbiztonsági Munkabizottságának vezetője szerint a banki tranzakciók továbbra is biztonságosak, csak minden egymilliomodik tranzakciónál fordulhat elő, hogy illetéktelenek megszerzik banki adatainkat és visszaélnek azokkal. Jakab Péter szerint az úgynevezett adathalászat egyre kevésbé lehetséges.

Kiemelte: a kereskedelmi bankok olyan tranzakció-hitelesítési eljárást használnak, amelyben a tranzakció végrehajtásához szükség van arra, hogy az ügyfél visszaírjon a banknak egy sms-ben kapott üzenetet - vagyis a támadónak két eszköznek, a számítógépnek és a mobilnak az adatait is meg kellene szereznie, ennek pedig kicsi a valószínűsége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×