Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
323.21
bux:
148842.43
2026. november 4. szerda Károly

Parlament előtt a költségvetést megalapozó törvénymódosítások

Benyújtotta a parlamentnek a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat a nemzetgazdasági miniszter.

A bírságbevételek központi számlára kerülnek, így megszűnik a kiszabó hatóságok közvetlen érdekeltsége a bírság összegében, és csak a szakmailag indokolt összegű és gyakoriságú bírságot vetik ki - egyebek mellett ezt is tartalmazza a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat tartalmazó javaslat, amelyet pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

A közfoglalkozás előirányzata tartalmazza a foglalkoztatás-egészségügyi költségeket is, mivel a foglalkoztatást megelőzően kötelező az orvosi vizsgálat.

A szociális törvény egyik változása az, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás nem az öregségi nyugdíj legkisebb összegével - ez most 28.500 forint -, hanem csak annak a 80 százalékával lesz egyenlő.

A közösségi közlekedés támogatására az állam jövőre 16 milliárd forinttal kevesebbet fordít, mint idén. Ezt a fogyasztói árkiegészítés csökkentésével éri el. A busz- és vasúti menethegyhez adott támogatások csökkenek, de a BKV és megyei városok közlekedési eszközeire szóló bérletek támogatása nem változik.

Az állam megelőlegezi a bíróság által megítélt gyermektartási díjat, ha azt a kötelezettől nem lehet behajtani. A 11 ezer gyermek után megelőlegezett díj teljes összegét - amely nem egyszer havi 20-25 ezer forintot tesz ki, az állam nem tudja tovább vállalni. Ezért a legmagasabb megelőlegezett összeg legfeljebb a mindenkori öregségi nyugdíj fele lehet.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti rendszer működtetését pedig nem az állam - és így az adófizetők - finanszíroznák, hanem a piaci szereplők tennék ezt. Az évi 8 millió forintnál kisebb bevételt elérő mezőgazdasági kistermelők azonban mentesülnének a felügyeleti díj megfizetése alól.

A jövő évtől közel harmadával emelkedik a Paksi Atomerőmű által fizetendő felügyeleti díj, amelyből az erőmű stressz-tesztjét és az I. blokk élettartam hosszabbításának az engedélyezését kell finanszírozni.

A büntetés-végrehajtási törvény úgy módosul, hogy az elítélt a részleges- vagy teljes térítés ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokat a letéti pénze vagy egyéb jövedelme terhére veheti igénybe, feltéve, hogy van neki ilyen. A hozzátartozó - vagy harmadik személy is - finanszírozhatja az elítélt gyógyszerét.

A börtönökben előállított termékeket és szolgáltatásokat a jövőben felhasználhatja a honvédség, valamint a kórházak és a szociális intézmények is. A törvényjavaslat indoklása szerint ezzel - a fogvatartottak által fizetett tartásdíjjal - nő a büntetés-végrehajtási intézmények bevétele.

A fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai a helyi közlekedési bérletet nem költségtérítésként, hanem cafeteria juttatásként kapják.

Nem csak az önkormányzati, hanem az állami bérlakások építésekor sem kell földvédelmi járulékot fizetni a jövőben, így a tervezett ócsai Szociális Családiház-építési Program 80 millió forinttal olcsóbb lesz.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Virovácz Péter szerint szűk sávba ragad a forint, az euróbevezetési terv viszont a gazdaság több területén is nagy változásokat hoz

Virovácz Péter szerint szűk sávba ragad a forint, az euróbevezetési terv viszont a gazdaság több területén is nagy változásokat hoz

A magyar eszközök árfolyamát ma már főként a világgazdasági folyamatok alakítják, a hazai gazdaságpolitika hitelessége viszont érintetlen maradt - mondta el Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az intézmény őszi sajtóeseményén. A 2032-es euróbevezetés menetrendje és a kiszámítható költségvetési pálya stabil hátteret ad, a legnagyobb kockázatot pedig az amerikai kereskedelempolitika és a fejlett piaci hozamok emelkedése jelenti. Az alapkamat 2027 őszéig 5,5 százalékon maradhat, a forint pedig a következő hónapokban is a 350-370-es sávban maradhat. Virovácz Péter a magyar gazdaság kilátásait kedvezően látja, a következő hónapokban-években pedig az euróövezeti csatlakozásra való felkészülés, az ipar jó teljesítménye, az ellenálló fogyasztás és a nettó export is támogathatja a növekedést. A magas bérdinamika időszaka viszont lejárt, az ING Bank vezető elemzője szerint a vállalatokra hatékonyságjavító beruházások, a dolgozókra pedig a nominális stabilitás logikájának elfogadása vár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×