Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
320.12
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Mesterházy: Hétfőn minden frakciótag nyilatkozzon, marad-e az MSZP-ben

Mesterházy Attila arra szólítja fel az MSZP-frakció tagjait, hogy a parlamenti képviselőcsoport jövő hétfői ülésén nyilatkozzanak, a szocialista képviselőcsoportban maradnak-e.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője csütörtökön újságíróknak elmondta: az 58 tagú frakció összes tagjának elküldött egy nyilatkozatot, amelynek aláírásával a képviselők vállalnák, hogy továbbra is az MSZP képviselőcsoportjában politizálnak. A nyilatkozatot a hétfői frakcióülésen kell leadniuk.

Mesterházy Attila ezt arra hivatkozva kérte, hogy Varju László - a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója - szerdán a Magyar Rádiónak nyilatkozva egyértelművé tette, hogy új frakció alakításán dolgoznak, és biztos benne, hogy meglesz az ehhez szükséges tíz képviselő támogatása.

A pártelnök elmondta, ezek a szavak a sajtóban és a pártban is találgatást indítottak el arról, hogy "kik lehetnek a tízek", akik távoznak az MSZP-frakcióból. Mesterházy Attila szerint azonban ebben az ügyben nincs helye titkolózásnak, a nyilatkozat aláírásával pedig hétfőn világossá válik, hogy a jövőben kikből áll majd az MSZP-frakció.

A politikus - aki a sajtótájékoztatón szignálta a nyilatkozatot - hozzátette: aki maradni akar, annak a papír aláírása nem jelent kockázatot, a távozni szándékozókat pedig azok között kell keresni, akik ezt nem teszik meg.

Arra a kérdésre, hogy a nyilatkozat milyen időtartamra jelent kötelezettséget - vagyis elképzelhető-e, hogy valaki aláírja, majd néhány hét múlva kilép -, Mesterházy Attila úgy válaszolt: a politikában minden elképzelhető, de "ez nem játék", az ország jövőjét is befolyásolja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt sorsa hogyan alakul, és neki frakcióvezetőként tudnia kell, hogy kire számíthat a továbbiakban.

Kérdésre válaszolva közölte: nem tartóztat vagy presszionál senkit, aki menni akar, menjen, ez mindenkinek a személyes döntése.

Beszélt arról is, hogy másfél évig a pártegység fenntartására törekedett, mára azonban világossá vált, hogy vannak az MSZP-ben, akik nem akarnak tovább annak tagjai maradni. "Ha ez a döntés megszületett, és ennek valóban tartalmi, ideológiai, hitbeli, politikával kapcsolatos okai vannak (...) a távozás nem attól függ, hogy nyolc, kilenc, tíz vagy tizenegy képviselője van" a Demokratikus Koalíciónak - reagált arra az észrevételre, hogy Gyurcsányék a frakció tagjai maradhatnak, ha nincs meg az önálló képviselőcsoport alakításához szükséges tíz képviselő támogatása. (A Demokratikus Koalíció tagjai közül heten tagjai a szocialista frakciónak: Gyurcsány Ferencen kívül Baracskai József, Ficsor Ádám, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván.)

Gyurcsány Ferenc közelmúltbeli szavait kommentálva azt mondta: míg a volt kormányfő szerint "az MSZP a Dunai Vasmű, a Fidesz pedig az Apple", ő inkább olyan kőbányának látja a Fideszt, "ahol az embereket haszonállatnak tekintik és tulajdonképpen egy diktátor irányítja a folyamatot". Hozzáfűzte: ha valakinek annyira rossz a képe az MSZP-ről, mint Gyurcsány Ferencnek, akkor nem érdemes sokat kínlódnia vele, kivált, ha csakugyan megvan benne az a hit és a lelkesültség, amelyről beszél, és amellyel egy másik politikai szervezet építene fel.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×