Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
323.57
bux:
147196.99
2026. november 4. szerda Károly

Vádemelést javasol a rendőrség a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója ellen

Csalás és hűtlen kezelés miatt vádemelést javasol a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója, Kovács Lajos és hét társa ellen a rendőrség - értesült az MTI-Hírcentrum.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya összesen nyolc ember ellen javasol vádemelést. Az ügy első számú gyanúsítottja Kovács Lajos - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában szerdán.

A BRFK tavaly májusban indított nyomozást a Főtáv Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban. Az MTI-Hírcentrum információja szerint a nyomozást kedden befejezték, az ügy iratait szerdán adják át az ügyészségnek.

Mint a műsorban elhangzott, a gyanúsítottak között van Hardi Róbert, a Fővárosi Önkormányzat korábbi SZDSZ-es frakciójának a tagja is. A vádjavaslatban szereplő ügyek között van a Csepeli Hőszolgáltató kft. üzletrészének a megvásárlása, amely a rendőrség szerint 122 millió forint kárt okozott a Főtávnak, valamint a káposztásmegyeri jégcsarnok fűtési rendszerének kiépítése, ez a nyomozás megállapításai szerint 20 millió forint vagyoni hátrányt okozott a cégnek.

A vádemelési javaslatban szerepel egy kommunikációs tanulmány elkészítésére adott, két és fél millió forint értékű megbízási szerződés is, amelynek alapján a Főtáv "egy néhány oldalas, összeollózott, értéktelen dokumentumot kapott".

A Fővárosi Főügyészség várhatóan egy hónapon belül dönt a vádemelésről a Főtáv Zrt. ügyében.

A műsorban emlékeztettek arra, hogy Kovács Lajos korábban fél évig előzetes letartóztatásban volt.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Erste: 1000 milliárd forinttal eshet vissza a lakáshitelpiac, továbbra is vár a rendszerváltásra a bankszektor

Erste: 1000 milliárd forinttal eshet vissza a lakáshitelpiac, továbbra is vár a rendszerváltásra a bankszektor

A szokásoshoz képest megduplázta a lakáshitel-befogadásokat az Otthon Start kifutása az elmúlt három hétben az Erste Banknál. Az előrehozott keresletnek is szerepe lehet tehát abban, hogy a 3000 milliárd forintot is meghaladhatja a bankszektor lakáshitel-kihelyezése, jövőre viszont 2000 milliárd forint környékére eshet vissza a bank várakozásai szerint az idei abszolút történelmi csúcsról. A társaság sajtótájékoztatóján kiderült: 25%-kal 84,5 milliárd forintra esett vissza a bank nyeresége az első három negyedévben, részben az extraprofitadó növekedésre, részben a kamatstop határidejének eltörlése miatt - a különterhek szempontjából Jelasity Radován szerint továbbra is vár a bankszektor a „rendszerváltásra”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×