Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
318.38
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Orbán: Vége a becstelenség, a stiklik és a kifosztás korszakának

A rendőrségnek meg kell újulnia és folytatnia kell az ország megerősítését- közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor a tiszthelyettes rendőrök eskütételén Budapesten, a Hősök terén arról beszélt: a törvényeknek - a korábbiakkal ellentétben - a becsületes embereket kell védeniük, és nem a bűnözőket. Úgy fogalmazott: végetért a visszaélések, a stiklik. a becstelenség és a kifosztás korszaka.

A miniszterelnök elmondta, a válságban a bűnözés nő, a szélsőségek szaporodnak. Hangsúlyozta: a rend fenntartása a rendőrség feladata, és nem a félkatonai szervezeteké.

Szólt arról is, hogy a munkaképes, de nem dolgozó rendőröktől beszedendő adó teljes összegét a dolgozó rendőrök béremelésére fordítják a jövőben. "Nem támogatjuk azt, hogy egészséges, életerős emberek hátat fordítsanak a munkának, és ne dolgozzanak. Éppen ellenkezőleg, mi arra bátorítunk mindenkit, aki munkaképes, hogy álljon munkába. (...) Az mégsem járja, hogy életerős emberek sem nem dolgoznak, sem adót nem fizetnek, miközben mások megszakadnak a munkában, hogy meg tudjanak élni" - fejtette ki.

A miniszterelnök ismét felhívta a figyelmet arra, hogy nem jöhetnek létre többé Magyarországon félkatonai szervezetek, amelyek törvényi felhatalmazás nélkül akarnak fellépni rendfenntartóként, a rend fenntartása ugyanis az állam feladata és kötelessége. Nyomatékosította továbbá azt a korábbi kijelentését, hogy a magyar állam fegyveres testületeiben szolgálók nem lehetnek tagjai semmilyen félkatonai szervezetnek, nem viselhetik azok öltözetét, mert ha így tesznek, dezertőrként fogják felelősségre vonni őket.

Európa komoly bajban van

Orbán Viktor azt mondta a fiatal rendőröknek, hogy különleges helyzetben vannak, mert egy átalakuló világban és egy megújuló országban kezdik meg hivatásukat. A magyaroknak azzal kell szembenézniük - folytatta -, hogy egész Európa komoly bajban van, az európai országok ugyanis úsznak az adósságban, és egyre kevésbé urai saját sorsuknak, ami újabb és újabb csődhullámokat indít el. Ezek miatt ma nagyon sok magyar család veszélyben érzi otthonát, munkahelyét, megélhetését - emelte ki.

A válság a miniszterelnök szerint súlyosbodni fog, ezért a magyaroknak arra kell kísérletet tenniük, hogy elrugaszkodjanak az európai válságövezettől, "ne csak el, de felfelé rugaszkodjunk el".

Válsághelyzetekben mindig megnő a bűnözési hajlam, elszaporodnak a szélsőségek, és jobban terjed az erőszak, de Magyarország csak úgy újulhat meg, és csak úgy szakadhat el végképp a válságzónától, ha képes rendet és biztonságot teremteni, helyreállítani a korábbi években vészesen megromlott közbiztonságot - hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve, hogy ehhez a magyar rendőrségnek is meg kell újulnia. A kormány folytatja a rendőrség megerősítését, az állomány bővítését és a munkavégzés körülményeinek javítását - mondta, megjegyezve, hogy 2011 szeptemberének végén már 3.135-tel több rendőr teljesít szolgálatot.

Orbán Viktor közölte: azt várja az eskütevőktől, hogy segítsenek Magyarország megerősítésében, garantálják a rendet, a biztonságot. A felelősségért, a teljes odaadásért cserébe biztos, kiszámítható jövőt kínál a kormány azoknak, akik becsülettel szolgálnak - mondta.

A Hősök terén összesen 1327 rendőrtiszt-helyettes tett esküt.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×