Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Újabb gyanúsított a moszkvai kirendeltség ügyében

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség a moszkvai Kereskedelmi Képviselet értékesítésével kapcsolatban folytatott nyomozásban Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt értékesítési igazgatóját.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint Császy Zsoltot bűnsegédként elkövetett ,különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítják. Császy Zsolt tagadja a bűncselekmény elkövetését, nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A főügyészség az Állami Számvevőszék vizsgálatának megállapításai alapján 2009 végén indított nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt a moszkvai Kereskedelmi Képviselet 2008-as eladásával összefüggésben.

A gyanú szerint az ingatlan eladásával az árfolyamveszteséget is figyelembe véve az államot összesen csaknem 7 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

Az ügynek eddig négy gyanúsítottja van, valamennyien szabadlábon védekeznek.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×