Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Szűkítik a végtörlesztésre jogosultak körét - lapszemle

Akik 180 forintos frank, illetve 250 forintos euró árfolyam feletti kurzuson vették fel devizahitelüket, azok nem élhetnek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével - tudta meg a Magyar Nemzet. Az Index értesülése szerint a kormány továbbra sem véglegesítette Hoffmann Rózsa köznevelési koncepcióját.

Akik 180 forintos frank, illetve 250 forintos euró árfolyam feletti kurzuson vették fel devizahitelüket, azok nem élhetnek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével - tudta meg a kormány szerdai döntését a Magyar Nemzet. Az újság a döntésről azt írja, hogy ezeknek a devizahiteleseknek új megoldást dolgoz ki a kabinet. Csak azok élhetnek a rögzített árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztés lehetőségével, akik 180 illetve 250 forinton, vagy ez alatt vettek fel devizahitelt.

Az Index úgy tudja, hogy a kormány továbbra sem véglegesítette Hoffmann Rózsa köznevelési koncepcióját. Bár Szijjártó Péter a múlt héten azt közölte, a szeptember 11-i kormányülés után nyilvánosságra hozzák a koncepciót, most úgy néz ki, még mindig van mit javítani rajta. A köznevelési koncepció alapvető kérdéseiben egyetértés van. A kormány kérte még néhány szempont megfontolását. A változtatások felgyorsítása érdekében a feladatot ki is vették Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kezéből, a bevezetőt a Miniszterelnökségen készítik. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban azt mondta: a Miniszterelnökségnek is voltak általános érvényű meglátásai az anyaggal kapcsolatban, amelyek természetesen akár a koncepció bevezetőjében is megjelenhetnek.

Jelenleg hét szolgáltató Magyarországra településéről tárgyal a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, és ha minden terv megvalósul, akkor azzal 1.500 új munkahely létesülhet - olvasható a Napi Gazdaságban. Az idén eddig négy cég döntött magyarországi központ alapítása mellett. A termelő beruházások esetében hullámszerűen növekvő érdeklődést tapasztal a hivatal. Jelenleg 68 befektetésről folynak tárgyalások, és ez 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt.

A Portfolio.hu a Financial Timesra hivatkozva beszámol arról, hogy a Facebook tovább halogathatja tőzsdére vonulását, pedig korábban már az is felmerült, hogy ez akár az idén év végén megtörténhet. A cég vezérigazgatója, Mark Zuckerberg állítólag azt szeretné, ha munkatársai elsősorban a termékek fejlesztésével, nem pedig a cégből megszerezhető mesés vagyonokkal lennének elfoglalva, ezért egy belső informátor szerint akár jövő szeptemberig is elhúzódhat a vállalat tőzsdére lépése. Belső információk szerint több munkatárs már szívesen pénzre váltaná Facebookban meglévő részesedését, de a Zuckerberg nem szeretné megkockáztatni, hogy értékes munkatársait a részvények eladását követően elhalásszák a technológiai szektor szereplői.

Az ingyenes vásárlás Mekkája - ezzel szlogennel hirdeti magát az a vállalkozás, amely másfél hónap múlva nyitja meg kapuit a pesti belvárosban - írja a Pénzcentrum.hu. A Sample Central nevű üzlet lényege, hogy a vevők pénz helyett a véleményükkel fizetnek - ezért a gyártóktól ingyenes termékeket, mintákat kapnak. A Pénzcentrum információi szerint a korábban meghirdetett szeptemberi nyitással ellentétben november elején nyílik a Sample Central hálózat budapesti - és egyben első közép-európai - üzlete. A mintegy 500 négyzetméter alapterületű boltban a legkülönbözőbb termékek: kozmetikumok, kozmetikai és háztartási cikkek, csomagolt élelmiszerek, italok, műszaki cikkek, és szolgáltatások lesznek elérhetők, de csak klubtagok számára.

A Napi Gazdaság szerint Kína feltételekhez köti azt, hogy jelentősebb tételben eurózónás államkötvényeket vásároljon. Ven Csia-pao miniszterelnök szerint Kína bővítené európai befektetéseit, de úgy gondolja, cserébe az európai vezetőknek bátor lépéseket kell tenniük, mindenekelőtt elismerni, hogy Kína piacgazdaság. Az Államadósság Kezelő Központot is megkérdezték, van-e tudomásuk arról, hogy Peking feltételekhez kötné a magyar kötvényvásárlást, de az ÁKK nem tud ilyen feltételekről. Borbély László András általános vezérigazgató-helyettes hozzátette: van arra ígéret, hogy amennyiben lesz újabb devizakötvény-kibocsátás, Kína vásárolni fog a magyar papírokból. A kínai szerepvállalás értékelésekor persze azt is szem előtt kell tartani, hogy az ázsiai ország hatalmas devizatartalékhoz képest aprópénznek számít a magyar államadósság-finanszírozás, így az itteni üzleti lehetőségekkel együtt ez belefért az akciós csomagba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×