Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gráf József fb-tag volt a szennyezett vetőmagot szállító cégnél - lapszemle

Gráf József volt MSZP-s földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter felügyelőbizottsági tag volt annál a jelenleg felszámolási eljárás alatt álló cégnél, amely Romániából importálta, majd terítette az országban a GMO-szennyezett kukorica-vetőmagot - írja a Magyar Nemzet.

A laboratóriumi vizsgálaton 196 zsák tartalmáról derült ki, hogy GMO-szennyezett.

A Népszabadság értesülése szerint október másodikán tesz bemutatkozó látogatást a budapesti repülőtéren a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe, az Airbus A380. A Lufthansa repülőgépe a jelenlegi tervek szerint alig több mint egy órát tölt Budapesten, utasokat azonban lényegében nem szállít, a látogatás célja a magyar légiközlekedési szakmában való bemutatkozás.

Az Index arról számol be, hogy bibliai érvek súlyával próbálták megroppantani a józsefvárosi polgármestert a kerületi MSZP-központban rendezett, a hajléktalan-helyzetről szóló nyílt vitán. A kerületben nemsokára népszavazás lesz arról, büntessék-e a kukázást és tiltsák-e be a közterületen életvitelszerű tartózkodást.

A Napi Gazdaság a kifizetetlen lakossági számlákról ír. Az enyhülést hozó nyári hónapok után a fűtési időszak újabb felfutást jelenthet a kintlévőségekben, az áram- és gázcégek szerint 14-16 százalékkal emelkedtek a tartozások tavalyhoz képest.

A Péncentrum.hu arra figyelmeztet, hogy a kiszámíthatatlan, viharos időjárás ebben az évben is rendkívül sok kárt okozott a magyarországi lakások és házak tulajdonosainak. Úgy tűnik, idén az őszi hónapok is tartogatnak további, villámlással és erős széllel járó heves zivatarokat, ezért mindenképpen érdemes bebiztosítani legfőbb értékeinket.

A Portfolio.hu azt írja, csődvédelem alá menekült a Saab annak érdekében, hogy a hitelezők követelőzésétől védve tudjon azon munkálkodni, hogy forrásokat gyűjtsön a termelés újraindításához. A 64 éves svéd autógyártó már júniusban leállította a termelést és augusztusban már a fizetéseket sem tudta biztosítani a dolgozók számára.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×