Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Dobos Menyhért a Duna TV vezérigazgatója

Dobos Menyhértet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) eddigi tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettesét választotta a Duna Televízió vezérigazgatójává a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma szerdán - tájékoztatott a grémium elnöke. Balogh László közölte: Dobos Menyhért szeptember 21-étől tölti be a vezérigazgatói posztot.

Az 1950-ben született Dobos Menyhért 1969-ben, a Híradásipari Technikum elvégzése után lett a Magyar Televízió munkatársa kép- és hangtechnikusként. Miután a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán diplomát szerzett, az MTV ügyfélkapcsolati osztályának vezetőjévé lépett elő.

Később a szervezeti kapcsolatok főosztályvezetője, majd az alelnöki, illetve az elnöki kabinet vezetője lett. Az MTV Közéleti Főszerkesztőségének, vagyis a Közéleti, a Vallási és Egyházi, a Kisebbségi és a Határon-túli Műsorok szerkesztőségének munkáját 2003-tól 2010. június 6-áig irányította. 2010. június 7-től az MTV programtanácsának tagja, az m1 és az m2 megbízott műsorigazgatója, 2010 novemberétől szolgáltatási vezérigazgató-helyettes.

A médiatörvény szerint a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának döntése előtt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tehet javaslatot a közszolgálati médiumok vezérizgató-jelöltjeire.

A Duna Televízió Zrt. tulajdonosa a Közszolgálati Közalapítvány, a vezérigazgató személyéről és kinevezéséről pedig a közalapítvány kezelő szerve, a kuratórium dönt. A grémium első körben kétharmados többséggel választhat vezetőt, ha azonban így nem sikerül vezérigazgatót választani, a második körben már egyszerű többséggel is megválaszthatja a jelöltet a nyolctagú testület.

A múlt héten, a választás első körében egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie a kuratóriumi szavazatok kétharmadát. A médiatanács a második körben Dobos Menyhért mellett Stein Róbertet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap regionális hálózatának irányításáért és a kisebbségi műsorokért felelős főszerkesztőjét javasolta a Duna Televízió vezérigazgató-jelöltjének.

A kuratóriumot három kormánypárti, egy MSZP-s, egy jobbikos, egy LMP-s, valamint két, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által delegált tag alkotja.

A közszolgálati részvénytársaságok vezérigazgatói felett a munkáltatói jogkört a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma gyakorolja, jogkörébe tartozik a vezérigazgatók díjazásának megállapítása és munkaviszonyuk megszüntetése is. A vezérigazgató munkaszerződésének feltételeire a médiatanács tesz javaslatot, a kuratórium pedig egyidejű szavazással dönt a vezérigazgató kinevezéséről és a munkaszerződésről is. A közszolgálati részvénytársaságoknál az ügyvezetést a vezérigazgató látja el, igazgatóság nem működik.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×