Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.39
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Orbán: 73 százalékra csökken az államadósság

További négy százalékponttal, a GDP 73 százalékára csökken az ország államadóssága idén ősszel - jelentette be Orbán Viktor kormányfő a lovasberényi kormányülés utáni sajtótájékoztatón. Matolcsy György elmondta: jövőre két százalékos lehet a növekedés.

Októberben és novemberben lejár két nagyobb összegű, összesen négymilliárd eurós hitel, amelyeket az állam visszafizet, és közben nem vesz fel újat, így csökken az államadósság - közölte a miniszterelnök. Kifejtette: ennek forrása részben a Magyar Nemzeti Bankban lévő valutatartalék egy része, ovábbi egymilliárd euró pedig a nyugdíjkasszákból az államhoz került külföldi részvények értékesítéséből származik majd.

Orbán Viktor kiemelte: 2012. január 1-jétől hatályos új alaptörvényben vállalták, hogy 50 százalék alá csökkentik az államadósság szintjét. Közölte továbbá azt is, hogy a számításaik szerint ha az ország mindenkori költségvetési hiányát 3 százalék alatt, valahol a 2,8 százalék környékén tudják tartani, akkor "onnantól kezdve" az államadósság csökken.

Az államadósság ellen vívott háború szempontjából sikeresnek mondható év az idei - mondta a miniszterelnök, emlékeztetve arra, hogy az év első felében a GDP 82 százalékáról 77 százalékra csökkent az államadósság.

A kormányfő szerint az államadósság egyszerre oka és következménye a válságnak. Azoknak az országuknak van esélyük sikeressé válni, amelyek képesek kiszabadulni az adósságspirálból - tette hozzá.

Nem engedjük, hogy az ország átsodródjon a görög útra, ahonnan aligha van visszatérés - hangsúlyozta.

Orbán Viktor kiemelte: továbbra is az "államadósság-csapdából való kiszabadulás" az első számú célja a kabinet gazdaságpolitikájának. "A kormány tehát azon az állásponton van, hogy Karthágót le kell rombolni, az államadósság elleni háborút meg kell nyerni" - mondta.

A miniszterelnök megjegyezte, hogy a kormány - a Fidesz-KDNP háromnapos hajdúszoboszlói frakcióülése után - vasárnap is egész nap tanácskozni fog, hogy a hétfőn kezdődő parlamenti ülésszak első napján meg tudják tenni a további szükséges bejelentéseket.

Emelkednek a jövedéki adók

Az idei költségvetési hiány 3 százalék alatt tartása érdekében felgyorsítjuk az adó- és vámbeszedéseket, illetve hatékonyabbá tesszük azokat - mondta Matolcsy György Lovasberényben hozzátéve, idén 40 milliárd forintos többletáfabevételt szedhet az adóhatóság. A gazdasági miniszter kiemelte: az állam hatékonyabb felépítése érdekében beszerzési stopot rendelnek el az államigazgatásban, amely szintén 40 milliárd forint pluszt jelent.

2012 helyett már  várhatóan idén novembertől jövedéki adókorrekciót hajt végre a kormány: a játékadó emelése, a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adójának, valamint a gázolaj jövedéki adójának megemelése - hangsúlyozta Matolcsy György.

A játékadó 50 százalékos megemelése egymilliárdos többletbevételt eredményez, a dohány jövedéki adójának hét százalékos emelése idén plusz 5 milliárdot hoz a költségvetésnek, az alkoholtermékek jövedéki adóját 5, az aromázott szeszesitalok adóját 50 százalékkal emelik.

A gázolaj esetében 97-ről 110 forintra emelkedik a jövedéki adó.

Ez eddig 90 milliárd forintos javulást jelent. További 10 milliárd forintnyi osztalékbevétele származik a magyar államnak a nyugdíjvagyonban található külföldi részvények után fizetendő osztalékból - emelte ki a miniszter.

Matolcsy György beszélt arról is, hogy a jövő évben 2 százalékos növekedéssel számol a kormány.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×