Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
318.47
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Szócska Miklós: Csaknem egyensúlyi helyzetben az egészségügyi kassza

A romló helyzet ellenére az egészségügyi kasszát sikerült csaknem egyensúlyi helyzetbe hozni, így ha nem történik semmi váratlan a külgazdasági folyamatokban, akkor az év végén lesznek eszközök a kisebb problémák kezelésére - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerdán egy budapesti rendezvényen.

Az önkormányzati egészségügyi napok XV. kongresszusán az államtitkár kiemelte: jelenleg az egészségügy az egyetlen olyan ágazat, amely az államadósság csökkentésében jogszabályalkotással teljesítette feladatát. Ennek első eredménye, hogy a vaklicit bevezetésével húsz százalékkal csökkent a generikus készítmények ára, ami a jövő évre húszmilliárd forintos megtakarítást jelent - tette hozzá.

Mint mondta, a költségvetési tárgyalások jelen állása szerint az ez évihez közeli finanszírozással, valamint ezen felül a népegészségügyi termékadó bevételével számolnak, de egyelőre tartanak az egyeztetések.

Szócska Miklós hangsúlyozta: azok, akik az államosítás ellen szólalnak fel, abban érdekeltek, hogy fenntartsák azt az átláthatatlan beszállítói érdekrendszert, amely "két évtizeden keresztül képtelen volt elérni, hogy központosított közbeszerzésen vegyék az energiát meg a gyógyszert". Szerinte ennek rendbetételéből "bér lesz és az emberi erőforrás helyzetének kezelése".

Ezt a célt szolgálja a kormány döntése is, amely szerint a fekvőbeteg-ellátás állami feladat lesz.

Ennek részeként jelenleg a megyei intézményrendszer állami tulajdonba vétele van napirenden. A városi kórházak ügye viszont az önkormányzati törvényhez is kapcsolódik majd.

Az egészségügyi dolgozók elvándorlásával kapcsolatban kiemelte az államtitkárság közelmúltban tett törekvéseit, többek között a rezidensek számára indított ösztöndíjprogramot, amelynek eredményét az államtitkár nem tekinti kudarcnak, úgy látja, hogy "valamelyest már megtöltötték a poharat".

A kongresszuson Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója megjegyezte: nem csak orvosokból és ápolókból van hiány, uniós pályázatokhoz értő menedzser sincs elég az ágazatban. Az öt egészségügyi háttérintézmény összevonásából létrejött GYEMSZI központi irányítással dolgozik azon, hogy az uniós forrásokat hatékonyan használják fel.

A GYEMSZI elsődleges feladata, hogy a szakmával egyeztetéseket folytatva, segítse az egészségügyi vezetést az ágazati stratégia, a Semmelweis Terv végrehajtásában. Ennek része egyebek mellett a gazdasági és humánerőforrás-koncentráció, az egészségügyi ellátás minőségfejlesztése és a térségi ellátásszervezés kialakítása.

Török Krisztina hangsúlyozta: a betegutak kialakításakor szükségletalapú kapacitástervezésben gondolkoznak. A cél egy kiszámítható, átlátható, fenntartható rendszer, amelyben a betegek számára is világossá válik betegségük ellátásának folyamata - mondta a főigazgató, hozzátéve: ezáltal a várólisták is rövidülni fognak.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Fontos jelentésekre várnak a befektetők - Mutatjuk, mit csinálnak a tőzsdék

Fontos jelentésekre várnak a befektetők - Mutatjuk, mit csinálnak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Ázsiában nem alakult ki egységes irány, bár a chiprészvények több helyen is erőt mutattak. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti konfliktus és az ismét emelkedő olajár áll, miközben a vállalati gyorsjelentési szezon is egyre inkább meghatározza a kereskedést. Európában mérsékelt elmozdulásokkal indult a nap, majd egyre jobb lett a hangulat - az USA-ban ezzel szemben vegyes elmozdulásokat mutatnak a vezető indexek. A nap egyik legfontosabb eseménye az Alphabet és a Tesla piaczárás után érkező beszámolója lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×