Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Pályázatot írnak ki az újpesti uszodára

Korábbi gyermekvédelmi ingatlanok forgalomképessé tételéről és a teherforgalmi-díjfizetés ellenőrzésének szigorításáról döntött a többi között a Fővárosi Közgyűlés.

Nyolc olyan, üresen álló ingatlant tesz forgalomképessé a főváros, amelyekben korábban gyermekvédelmi szakellátás működött. A Fővárosi Közgyűlés döntése összesen bruttó 2 milliárd 899 millió forintnyi ingatlant érint. Ezek közül öt a XII. kerületben, a többi pedig a VII., a X., és a XV. kerületben található.

A közgyűlés előzetes hozzájárulását adta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nek, hogy újabb nyilvános pályázatot írjon ki az Újpesti Gyógyfürdő és Uszodára. A fürdőingatlan minimális vételára nettó 330 millió forint lenne.

A fővárosi tulajdonú színházaknak a jövőben bérleti díjat kell fizetniük eddig ingyen használt ingatlanjaikért, az ehhez szükséges forrásokat pedig beépítik támogatásukba. A döntés értelmében az ingatlanok bérleti szerződései határozatlan időtartamra jönnének létre, felmondási idő kikötésével.

A színházi társaságoknak, mint leendő bérlőknek háromhavi bérleti díj + áfa összegnek megfelelő megszerzési díjat, valamint öt havi nettó bérleti díjnak megfelelő mértékű óvadékot is meg kell fizetniük december 31-ig.

A közgyűlés emellett szigorítja Budapesten a teherforgalmi díjak befizetésének ellenőrzését. Erre az előterjesztés szerint azért van szükség, mert az ebből adódó bevétel 16 százalékkal marad el a tervezett mértéktől, és a tendenciát a korábban meghozott döntésekkel sem lehetett megfordítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×