Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Nem teszik kötelezővé Magyarországon a számítógépes vakírást

Bár azt a legtöbben elismerik, hogy a jövő a számítástechnikáról szól, ezért jó lenne, ha a gyerekek már kisiskolásként megtanulnák a tízujjas, úgynevezett vakírást, Magyarországon erre még nincsenek meg a feltételek.

Több fejlett délkelet-ázsiai országban a gyerekek az iskolában a kézírás elsajátítása mellett megtanulják a billentyűzet profi használatát is, amelyet szakemberek tízujjas vakírásnak neveznek.

Bersényi Ivánné, a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének alelnöke szerint erre Magyarországon is szükség lenne. "Az élet minden területén kellene használni a tízujjas vakírást, amelynek elsajátítását a számítógép korában el lehetne kezdeni már 8-9 éves kortól. A szükséges tudás heti egy-két órában elsajátítható lenne, de ehhez nagyon kevés segítséget kapunk a felsőbb szervektől" - fogalmazott.

A Szülők Egyesülete a Gyermekekért elnöke szerint is fontos lenne, ha a gyerekek az iskolában megtanulnák a számítógépes gyorsírást. Ugyanakkor Simonné Toldi Ágnes szerint ez a hátrányos helyzetű térségekben kivitelezhetetlen, térítéses szakkörök formájában pedig a középrétegeknél sem lenne rá igény, legföljebb a felső tízezernél. "Fontos lenne ennek az oktatása, már csak azért is, mert a számítógép és az idegen nyelv a jövő kulcsa. Feltételezem, hogy szülők részéről is lenne erre igény, viszont vannak hátrányos helyzetű családok, amelyeknek nem feltétlenül van számítógépe" - vélekedett.

Bánhidi Sándorné, az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete főtitkára az InfoRádiónak elmondta: a tanrendbe be lehetne illeszteni a számítógépes gyorsírást. Probléma szerinte az lenne, hogy a legtöbb tanár sem tud "vakon" írni. Hozzátette: ők már akartak ilyen tanfolyamot indítani a pedagógusoknak, de nem volt erre igény.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az idei tanév rendjét ismertető sajtótájékoztatón azt mondta: a köznevelési rendszer megújításával megszűnik az, hogy az oktatást szolgáltatásként értelmezzék, így Magyarországon nem fordulhat az elő, ami az Egyesült Államokban, hogy az alsós diákokat nem tanítják meg kézzel írni, csak számítógéppel.

Az oktatási államtitkárság írásos választ is küldött az InfoRádiónak. Eszerint nem szerepel a számítógépes gyorsírás általános iskolai oktatásának kötelezővé tétele a terveik között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×