Infostart.hu
eur:
364.97
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Lipóton tartják a nemzeti tanévnyitó ünnepséget

A nemzeti tanévnyitó ünnepséget vasárnap tartják a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton, az új tanévet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitja meg.

A szigetközi településen már javában készülnek az országos eseményre, amely egyben a helyi iskola újbóli megnyitása is lesz - mondta Tóth Péter, a község független polgármestere az MTI-nek.

Közlése szerint a kisiskolák újraindítására kiírt pályázaton 30 millió forintot nyert el a hétszáz lakosú település, amely 9 millióval járult hozzá a beruházáshoz. A projektre szánt összeg kisebb részéből új berendezéseket és iskolai eszközöket vásároltak, nagyobb hányadából pedig felújítják az oktatási intézmény tetőterét, ahol két új tanteremet alakítanak majd ki.

A községben, új kezdeményezésként, szeptembertől magyar-angol kéttannyelvű oktatás indul az elsősöknek. A tizenöt kisdiák négy pedagógus irányításával kezdi meg tanulmányait. Közülük ketten angolnyelv-tanárok, rajtuk kívül egy angol anyanyelvű tanár Bostonból érkezik, s a tagintézmény vezetője is bekapcsolódik az oktatásba. A lipóti iskola az új tanévtől a darnózseli általános iskola tagintézményeként működik.

A sikeres vállalkozóból lett társadalmi megbízatású polgármester - nevéhez fűződik a Lipóti Pékség - elmondta, hogy a kéttannyelvű oktatás plusz költségekkel jár, ezért a pékség alapítványon keresztül támogatja az intézményt. Az első évben 4-5 millió forintos hiányt kell pótolni a becslések szerint - jegyezte meg.

A termálvize miatt növekvő idegenforgalmú település vezetése úgy látja, hogy a következő években a turizmus még nagyobb lendületet vesz, s ehhez az idegennyelvtudás, főként az angol elengedhetetlen. A következő években a kéttannyelvű oktatást felmenő rendszerben akarják bővíteni.

A nemzeti tanévnyitót a Duna Televízió élőben közvetíti.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×