Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Markó: Romlott a romániai magyar összefogás esélye

Természetesnek nevezte Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke, hogy párbeszéd van a Fidesz és az RMDSZ között még akkor is, ha a felek nem mindenben értenek egyet. Erről a politikus egy televíziós műsorban beszélt.

A politikus - aki a román kormány miniszterelnök-helyettese - az RMDSZ szerdai közleménye szerint az Erdélyi Magyar Televízió egyik adásában elmondta: teljesen természetes, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke külön is találkozott Orbán Viktor magyar kormányfővel Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem ideje alatt, hiszen "az a normális", ha a magyarországi kormánypárt és az RMDSZ között párbeszéd van.

Hozzátette: nem arról van szó, hogy most már mindenben egyetértenek, de párbeszédre, együttműködésre szükség van - mondta Markó.

A miniszterelnök-helyettes leszögezte: egy új romániai magyar párt bejegyzése nem növeli, hanem rontja az összefogás lehetőségét. A Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére indult Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése jelenleg folyamatban van, első fokon a bukaresti törvényszék elutasította a párt bejegyzési kérelmét.

Mint mondta: képmutatás lenne azt állítani, hogy az RMDSZ-t nem foglalkoztatja a pártbejegyzési szándék. Rámutatott: az RMDSZ-t is érdekli, mi történik a romániai magyar politikai életben, ki akar pártot bejegyeztetni, és érdekli az is, hogy ezt tisztességesen csinálják-e vagy sem.

Markó arra utalt ezzel, hogy két romániai napilap kétségbe vonta a pártbejegyzést támogatók aláírása egy részének hitelességét. "Az RMDSZ nem élt feljelentéssel az ügyben, nem kezdeményezett vizsgálatot, de azt ne várja el senki tőlünk, hogy örüljünk a pártbejegyzésnek. Egyáltalán nem szurkolok azért, hogy ezt a pártot sikerüljön bejegyeztetni" - mondta Markó.

Hangsúlyozta: a romániai magyar politikai szervezeteknek kell együttműködniük, de a pártbejegyzés ezt nem könnyíti, hanem nehezíti.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×