Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
326.05
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Elutasította az MSZP népszavazási kezdeményezését az OVB

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn elutasította az MSZP visszamenőleges jogalkotás tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezését - jelentette be Lukács Zoltán, a szocialista párt országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus elmondta: kezdeményezésükkel a visszamenőleges jogalkotás hátrányos rendelkezéseinek alkalmazását kívánták megtiltani, azonban a választási bizottság a beadványban szereplő "hátrányos" szó homályosságára, illetve a közelmúltban módosított alkotmányra hivatkozva elutasította egy erről szóló népszavazás kiírását.

Az MSZP szerint azonban a visszamenőleges jogalkotás mélyen aláássa a jogbiztonságot; egy jogállamban és demokráciában pedig elfogadhatatlan ez az intézmény - emelte ki Lukács Zoltán, aláhúzva, hogy pártja ezért Alkotmánybírósághoz fordul az OVB döntése miatt.

A szocialista képviselő szerint az OVB kormánypárti többsége politikai döntést hozott, hiszen a jogbiztonság és a jogállamiság helyett, a "Lázár János őrült javaslatai" alapján módosított alkotmány mellett állt ki.

Hozzátette: a magyar alkotmány második szakaszában megfogalmazott jogállamiság magában foglalja a visszamenőleges jogalkotás tilalmát, ez azonban ellentétben áll a "98 százalékos különadóra és a nyugdíjak elvételére vonatkozó", közelmúltban elfogadott rendelkezésekkel.

Lukács Zoltán kérdésre válaszolva a hátrányos tartalmú visszamenőleges jogalkotás közé sorolta a politikai, illetve a gazdaságpolitikai döntések utólagos kriminalizálását is, de - mint fogalmazott - egy "újabb őrült ötlet után", akár az "egyszerű emberek" is szembe találhatják magukat hasonló elképzelésekkel, amelyek valóra válásával megszűnne a demokrácia Magyarországon.

Az MSZP népszavazási kezdeményezését Mesterházy Attila jelentette be, a szocialista párt június 18-án tartott kongresszusa előtt. Indoklásképpen a pártelnök akkor azt mondta: a kormánytöbbség az elmúlt évben többször - így például a 98 százalékos különadó elfogadásakor és a korhatár előtti nyugdíjak csökkentését és szociális ellátássá alakítását engedélyező alkotmánymódosításkor - szerzett jogokat korlátozó törvényeket fogadott el, ami súlyosan sérti a jogállamiságot.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×