Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Budapest is készül az árvízre

Megkezdte az árvíz elleni védekezést Budapesten a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Lezárják a zsilipeket, a társaság dolgozóit pedig készültségbe helyezik - mondta az InfoRádiónak a cég kommunikációs vezetője.

A Fővárosi Csatornázási Művek a Duna vízszintjének fokozatos emelkedésével már 15 csatornazsilipet lezárt, illetve öt szennyvízátemelő telepet árvízi üzemmódba helyezett - mondta az InfoRádiónak a társaság kommunikációs vezetője. Bátori Marianna hozzátette: magas vízállásra készülnek, ezért megkezdték az árvízi kapuk lezárását is, hogy a lakott területeket ne öntse el a Duna vize.

Három napos előrejelzésből dolgoznak, amely szerint a vízszint megközelíti majd a nyolc métert, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikorra várható a tetőzés.

A kommunikációs vezető elmondta azt is, hogy 1100 dolgozóval készülnek az árra. 2006-ban, amikor a Duna rekordmagasságot, 860 centimétert ért el, 800 munkavállalójuk volt a gátakon. A többi főosztály munkatársai is besegítenek, illetve külső segítséget is kaphatnak, de Bátori Marianna szerint erre most kicsi a valószínűség, mert országszerte komoly gondokat okoz az árvíz.

Hangsúlyozta, hogy mivel az ő feladatuk a budapesti védvonalak tartása, az ártérben található üdülők megvédését nem tudják biztosítani.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×