Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Semmin sem változtat az új parkolási törvény?

Alkotmánybírósághoz fordul az Emberibb Parkolásért Mozgalom a parlament által kedden elfogadott közterületi parkolásról szóló törvény miatt. A szervezet alelnöke szerint, ha életbe lép ez a jogszabály, akkor a helyzet semmit sem változik.

Továbbra sem látja az elfogadott jogszabályban az Emberibb Parkolásért Mozgalom, hogy a forgalomszabályozás lenne a fő cél. Inkább bevétel-központúságot látnak, hiszen a törvény kimondja, hogy mindenképpen fedezni kell az önköltségeket - mondta el az InfoRádiónak a szervezet alelnöke.

Legin István hozzátette: azzal egyetértenek, hogy csak önkormányzati tulajdonú cég szedhet parkolási díjat. Azonban az is benne van a törvényben, hogy az üzemeltetés koncesszióban is kiadható. Így előfordulhat, hogy az eddigi rendszer folytatódik, és akár megint magáncégek kezébe kerülhet a parkolás ellenőrzése - figyelmeztetett az alelnök.

Szerinte zavart okoz az is, hogy a díjfizetést olyan övezetben lehet elrendelni, ahol a parkolóhelyek telítettsége legalább 70 százalékos. Viszont ha az autósok kimenekülnek a zsúfolt övezetekből, az eddig ingyenes részek lehetnek fizetősek.

Beadványukon jelenleg a jogászuk dolgozik. Átnézik, hogy melyek az új jogszabály azon passzusai, amelyek szerintük ellenkeznek az alaptörvénnyel. Várhatóan néhány napon belül benyújtják a kész változatot az Alkotmánybíróságnak.

Azt várják a testülettől, hogy soron kívül döntsön, és így lenne esély arra, hogy a június 30-ig eltörlik a szerintük hibás törvényt.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×