Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Sárközy Tamás: Nyolc helyett tíz minisztériumra lenne szükség

Egyetért a kormányzati szerkezet átalakításával, ám a jelenlegi nyolc helyett tíz minisztérium létrehozását tartaná jó megoldásnak Sárközy Tamás jogászprofesszor. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára az Inforádiónak úgy nyilatkozott, túl sok terület került a Nemzeti Erőforrás és a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz.

"Az integrált minisztériumok létrehozásával teljes mértékben egyetértek, de túl kevésnek tartom a nyolc minisztériumot" - mondta az Inforádiónak Sárközy Tamás. Az ELTE jogászprofesszora úgy véli, túl sok terület került a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz, amelynek a szociálpolitika, az egészségügy és a foglalkoztatás mellett az oktatást és a kultúrát is koordinálnia kell. "Ez túl sok feladat, hiszen a szociális ellátásban, a nyugdíjrendszerben és az egészségügyben is határozott változtatásokra van szükség a következő években" - magyarázta.

A szakember jó kezdeményezésnek tartja a gazdasági és a pénzügyi tárca összevonását, ám véleménye szerint a Matolcsy György által vezetett Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerültek olyan reálgazdasági területek - például a vendéglátás és a turisztika - is, amelyek számára létre lehetett volna hozni egy külön reálgazdasági tárcát. "Nem lepődnék meg, ha egy-két év múlva a jelenlegi nyolc helyett tíz minisztérium működne" - tette hozzá.

Túlterheltté válhat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is

Sárközy Tamás az Inforádió kérdésére elmondta, a miniszterek számának csökkentése önmagában nem jelent megtakarítást, ha azonban a nagy, integrált minisztériumokban a funkcionális egységeket, például a gazdasági osztályt összevonják, az már jelentős megtakarítással járhat.

A szakember hozzátette, ha a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képes lesz koordinálni a kormányt, ezen a területen is megtakarítás várható. "A kormányzati közigazgatás és a jogalkotás összekapcsolásával arra is van esély, hogy a közigazgatási munka színvonala is javulni fog. Ám az is előfordulhat, hogy ez a tárca is túlterheltté válik, hiszen a kormányzat infrastruktúrájának biztosítása, a közigazgatási minőségbiztosítás és a személyzeti politika mellett a kormányzati kommunikáció is a feladatai közé tartozik.

Túl sokan dolgoznak az önkormányzatoknál


A jogászprofesszor arra a kérdésre, hogy melyek a legfőbb bajok a közigazgatással, azt válaszolta, nem kormányzati tisztviselőből van sok, hanem az önkormányzatoknál, a dekoncentrált szerveknél és a kormányzati háttérintézményeknél dolgoznak túl sokan. "Jó döntésnek tartom, hogy a kormány ezen a téren csökkentené a létszámot, a magyar közszféra a lakosság számához képest ugyanis jóval nagyobb, mint a környező országokban" - mondta Sárközy Tamás, aki az új kormány helyes döntései közé sorolta a közigazgatási államtitkári poszt ismételt létrehozását is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×