Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Kövér László szerint az SZDSZ bukása a demokrácia újjászületése

Kövér László szerint az Európai Uniónak nem lenne helyes szó nélkül hagynia Jan Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének a kettős állampolgársággal kapcsolatos kirohanásait. A Fidesz választmányi elnöke a Demokratának adott, szerdán megjelent interjúban arról is beszélt, hogy szerinte a demokrácia újjászületését jelenti az SZDSZ kiesése a parlamentből.

A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel kapcsolatban - amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés - Kövér László hangsúlyozta: úgy gondolták, a kettős állampolgárság lehetővé tétele mellett ez a jogszabály is gyógyírt jelenthet a 2004. december 5-én keletkezett sebekre. Mint mondta, abban bízik, hogy az állampolgársági törvény és a nemzeti összetartozásról szóló jogszabály után a következő években több hasonló lépést tesz még az új parlament és a most felállt, új kormány.

"A huszadik században a magyarság megszenvedte az első világháborút, Trianont, a második világháborút, ültek a nyakunkon nyilasok és kommunisták, mi mégis túléltük ezeket a csapásokat, sőt gyarapodni tudott az ország és a nemzet. Büszkének kell lennünk erre az erőre, büszkének kell lennünk nemzeti összetartozásunkra" - fogalmazott.

A belpolitikai helyzettel összefüggésben a politikus emlékeztetett: "mindig mondtam, hogy ha az SZDSZ a választók akaratából kiesik a parlamentből, az a demokrácia újjászületését jelenti. Ezt már akkor is így gondoltam, amikor nem tudhattam, hogy mi pedig eközben kétharmadot jelentő felhatalmazást kapunk".

Az MSZP-ről szólva azt mondta, a párton egyelőre a zavarodottság jeleit látja, "próbálnak erre is, arra is gesztusokat tenni, s nem is egységesek". Felidézte, az MSZP három politikusa, köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, még a kettős állampolgárságot sem szavazta meg. Az időnként tapasztalható gesztusok persze nem helyettesítik a bocsánatkérést, amellyel "a szocialisták még mindig adósak a nemzetnek": hiszen nem kértek bocsánatot 2004. december 5-éért, 2006. október 23-áért, s nem kértek bocsánatot azért sem, amit az őszödi beszéd szimbolizál, "vagyis a csalásokért, a hazugságokért" - sorolta, hozzátéve: szerinte ez is mutatja, hogy az MSZP ugyanaz maradt, mint ami eddig volt.

Arra a kérdésre, hogy Isten nevének megjelenése a nemzeti összetartozásról szóló törvényben csak egyszeri alkalom, vagy egy új időszak kezdetét jelenti, Kövér László úgy válaszolt: mindenképpen illett az emelkedettséghez, ugyanakkor szerinte az elmúlt húsz évben is születtek olyan törvények, amelyeknek a preambulumába ezt ugyanígy be lehetett volna emelni. "Itt az ideje megérteni, hogy Isten említésével még nem zárjuk ki, különböztetjük meg hátrányosan azokat, akik nem hisznek benne, s a világ dolgaira valamilyen más magyarázatot keresnek" - mutatott rá.

A kettős állampolgárságra adott szlovák reakciókról szólva azt mondta, képtelenségnek tartja, hogy a szlovák vezetés lényegében az ország lakosságának egytizedét nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította. "Aki ilyet tesz, az az égvilágon semmit nem ért az Európai Unióból. Úgy vélem, az EU-nak nem lenne helyes szó nélkül hagyni Jan Slota kirohanásait, amellett pedig pláne nem lenne szabad elmenni, hogy a kettős állampolgárságot igénylőket meg akarják fosztani szlovák állampolgárságuktól" - fejtette ki.

"A múltkor egy képviselőtársamnak azt mondtam: azok után, hogy ezt a két törvényt (a kettős állampolgárságról és a nemzeti összetartozásról) elfogadta az Országgyűlés, kis túlzással mondva úgy érzem, mintha minden fontos feladatot elvégeztem volna a politikában. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem maradt munkánk, hiszen Magyarországot újra növekedési pályára kell állítani az előző kormány által okozott csődhelyzet után" - zárta szavait a Demokratában Kövér László.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×