Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Életveszélyes a Pilisben túrázni!

A hosszan tartó esőzés és az elmúlt hetek viharos időjárása eddig mintegy 15 ezer fa pusztulását okozta a Pilisi Parkerdőben, a kár meghaladja az 500 millió forintot. Lomniczi Gergely szóvivő az InfoRádiónak elmondta: a turistautak is életveszélyesek, ennek ellenére gyakran találkoznak túrázókkal, és már baleset is történt.

Visegrád, Dömös, Pilismarót, Szentendre és Dunabogdány - itt nagyon komoly problémákat okozott az árvíz a Pilisi Parkerdő szóvivője szerint, aki hozzátette: nem csak a lehullott csapadék, hanem a patakok által szállított több tízezer köbméternyi kőből és fából álló hordalék is nehezíti a helyzetet.

Lomniczi Gergely az InfoRádiónak elmondta: az áradás elsősorban a turistautakat tette tönkre, hidakat mosott el a víz, támfalak dőltek le, és lakott területek is veszélyben vannak.

Az erdőállományban is komoly károk keletkeztek. Május közepe óta a parkerdő területén közel 15 ezer fa dőlt már ki, és várhatóan az eddigi 500 millió forintos kár emelkedni fog.

A szóvivő hangsúlyozta: a Pilis és a Visegrádi-hegység szurdokai, völgyein és turistaútjai életveszélyesek, éppen ezért lezárták azokat. A figyelmeztetés ellenére azonban többen is kirándulnak hétvégenként, és már baleset is történt két héttel ezelőtt a Rám-szakadékban.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×